Megszavazta a parlament: nem büntethető a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítás

2023. május 23. 11:21

Az eddig érvényben lévő Btk. szerint rágalmazásért akár két évre is elítélhették az állítót.

2023. május 23. 11:21
null

A jövőben nem büntetendő rágalmazás vagy becsületsértés miatt az, aki ezt sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján követi el, ha azzal nem sérti mások emberi méltóságát – tartalmazza a büntető törvénykönyv módosítása, amelyet 129 igen szavazattal és 57 ellenében szavazott meg az Országgyűlés.

A módosítást kezdeményező kormánypárti képviselők előadója, a fideszes Halász János a törvény vitájában azzal érvelt: a Btk. javasolt módosítása a szólás- és sajtószabadság védelméről szól, az újságírói munka zavartalan végzését szolgálja és az újságírókat védi.

Azt mondta: jelenleg is több eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik becsületük vélt vagy valós megsértése miatt jogi úton akarnak elégtételt venni, és a párhuzamos szabályozások felesleges terhet jelentenek az állam, a terhelt és a sértett számára. A büntetőjogra csak végső eszközként lehet tekinteni, vagyis büntetőeljárásra csak akkor kerülhet sor, ha a büntetőjogon kívüli eszközök, mint a sajtóper vagy a személyiségi jogi per az adott helyzet kezelésére már nem alkalmas – közölte.

(MTI)

Börtön a cikkekért? A szólásszabadságot védenék a Btk. módosításával

A Transzparens Újságírásért Alapítvány üdvözli az általuk kezdeményezett lépést; szerintük sincs jól, hogy egy szintre helyezik az újságírót a köztörvényes bűnözőkkel.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
..--..
2023. május 23. 13:51
-zsoltkom- "nem büntethető a sajtóban megjelent rágalmazó- vagy becsületsértő állítás" Ez most akkor Fidesz keresztény-konzervatív értékrend leépülése... vagy felértékelődése? A bűnös, ha olcsón ússza meg... az hasznos példa lesz-e a Fidesz-keresztény család az család gyerekének jellemformálására? Ki kellene írni óriásplakátokra... Rágalmazni szabad! Jézus orrát meg ebbe a Fidesz-kakába bele kellene verni... elvégre a mi saját keresztény DNS-ünk, a kereszténység őre Orbán tudja jobban, mi a gránit-szilárd Egyház alapja. Istállószag terjeng a Fidesszel.
llnnhegyi
2023. május 23. 13:03
Gréczi Zsolt internetes szatír nem úszhatja meg a nyilvánosságot.
kisspiroska
2023. május 23. 12:14
Aha... Tehát a sajtó hazudhat, ha pedig én ugyanazt, az ott olvasott állításokat megosztom, akkor lecsukhatnak 2 évre. Végül is.... Hajrá Fidesz! Ezzel a lépéssel sem lettem elkötelezettebb szavazótok.
nick89
2023. május 23. 12:13
És a sok birka barom meg tapsol hozzá! Négy láb jó, két láb rossz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!