június 1-jén Budapesten a Belügyminisztérium épületénél gyülekeznek majd a „noÁr” hívására összegyűlők.
A tüntetés másik szervezője, a Tanítanék Mozgalom a múlt héten azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította a parlamenti pártok: ne menjenek el a Pintér Sándor belügyminiszter által a státusztörvényről kezdeményezett frakcióközi egyeztetésre. „A kormány bosszújának eszközéről, azaz a státusztörvényről tárgyalni nem lehet, teljes egészében el kell utasítani” – közölte a Tanítanék. Ennek ellenére a Jobbik és az LMP már jelezte, ott lesz a tanácskozáson.