Fidesz: a pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha a baloldal nem áskálódna a saját hazája ellen

2023. május 19. 19:27

Az ellenzék EP-képviselői havi 5-6 milliós fizetésükért azzal vannak elfoglalva, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot, a kormánypárt szerint.

2023. május 19. 19:27
null

A baloldal politikusai havi 5-6 millióért akadályozzák, hogy a pedagógusok 800 ezret kereshessenek – reagált a Fidesz a pénteki budapesti tüntetésre az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A közleményben úgy fogalmaznak, a kormánypártok teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a pedagógusok bérét emelni kell.

és Magyarország már megkapta volna a neki járó uniós forrásokat” – írták. Hozzátették, most az a baloldal fűti a tüntetéseket, amelynek politikusai havi 5-6 millió forintos fizetésért bevallottan azért dolgoznak Brüsszelben is, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a béremelést, és ne kereshessenek 800 ezer forintot.

A magyar baloldal brüsszeli képviselői – név szerint Dobrev Klára, Molnár Csaba, Arató Gergely, Gyöngyösi Márton, Cseh Katalin, Donát Anna, Rónai Sándor, Ujhelyi István – havi 5-6 milliós fizetésükért azzal vannak elfoglalva, hogy a magyar pedagógusok ne kereshessenek 800 ezer forintot – olvasható a közleményben.

(MTI)

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
skin777
2023. május 20. 07:03
Értem, tehát nyolc súlytalan ep képviselőn múlik többszáz milliárd forint súlya. Remélem azért ezt az értelmesebb kormánypárti szimpatizánsok se veszik be.
tjunior
2023. május 20. 06:48
Most akkor végeredményben ki kormanyoz itt 13 éve alkotmányozó hatalommal? A fidesz vagy nem? 13 év alatt olyan gazdaságott építettek amely képtelen az állami feladok egy részének pénzügyi fedezetének a kitermelésére, lásd tisztességes bérek a közszférában Ez a végtelenül inkompetens és balfax magyar ellenzék meg átlépi az országhatárt és egyből tényező... aha. És van aki azt a szánalmas magyarázkodást el is hiszi.
CharlieM
2023. május 20. 00:00
"A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket, ha a baloldal nem áskálódik a saját hazája ellen és Magyarország már megkapta volna a neki járó uniós forrásokat" :DDDDD Ja mert Magyarország magától képtelen lenne megfizetni a tanárokat, és a zsinórban negyedik kétharmad is kevés a mindenütt fenekedő hattttalmas ellenzékkel szembeni érdekérvényesítésre. Hihetetlenül nevetséges, hogy ezt a nívótlan, szolgaféreg hazudozást van aki elhiszi. Csörgősipkás bohócság.
jóvanna
2023. május 19. 23:59
„A pedagógusok már rég megkaphatták volna a fizetésemelésüket", csak basztatok megadni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!