Politico: Még hosszú hónapokig tarthat az alkudozás a magyar uniós pénzekről

2023. május 03. 11:41

A lap szerint 2,5 milliárd euró sorsa a „gyermekvédelmi törvényhez”, a menedékkérőkkel való magyar bánásmódhoz és a magyar egyetemek tudományos függetlenségéhez kapcsolódik.

2023. május 03. 11:41
null

Névtelenséget kérő uniós források elmondták, hogy a Bizottság politikai jóváhagyása még néhány hónapig várat magára. Minden attól függ, miként haladnak a tárgyalások a további kérdésekről – írta meg a Politico.

Decemberben a Bizottság visszatartotta Magyarország teljes, 22 milliárd eurónak megfelelő kohéziós keretét. A három uniós tisztviselő szerint azonban

A kohéziós alapok többi része azonban más okokból továbbra is zárolva marad.

A fennmaradó összeg 

Az uniós országok többsége és a Bizottság tavaly decemberben úgy döntött, hogy befagyasztja a Magyarországnak szánt 6,3 milliárd eurós támogatást az úgynevezett feltételességi mechanizmus keretében, amely új jogi eszközként lehetővé teszi Brüsszel számára, hogy visszatartsa az uniós finanszírozást, ha úgy találja, hogy egy ország visszalép a demokratikus normák tekintetében. Ebben az esetben a pénzeszközök zárolását csak akkor oldják fel, ha Magyarország 17, a korrupcióellenes erőfeszítésekkel kapcsolatos korrekciós intézkedést hoz. 

További 2,5 milliárd euró a Bizottság és Orbán Viktor között folyamatban lévő három másik vitához kapcsolódik:

a menedékkérőkkel való magyar bánásmódhoz és a magyar egyetemek tudományos függetlenségéhez.

Az ország emellett 5,8 milliárd euró támogatásra, valamint 6,6 milliárd euró olcsó uniós hitelre vár a járvány utáni helyreállítási alapból. Ehhez azonban 27 szupermérföldkő követelményeinek kell megfelelnie.

***

Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
airmax
2023. május 03. 16:24
Szóval most már, hogy kiderült, hogy a jogállamisági probléma kamu, a diktatúra nem az, és a korrupció sem rosszabb, mint máshol az eu-ban, akkor már csak bevallottan az időhúzásról szól az egész, amivel a csúnya rossz orbánt akarják megbuktatni... Mielőtt őket hajtja el az átmalmozott lakosságuk... No majd meglátjuk.
Ödenburger
2023. május 03. 14:59
"További 2,5 milliárd euró a Bizottság és Orbán Viktor között folyamatban lévő három másik vitához kapcsolódik: - a homofóbnak minősített „gyermekvédelmi törvényhez”, - a menedékkérőkkel való magyar bánásmódhoz - és a magyar egyetemek tudományos függetlenségéhez." Mindannyian emlékszünk arra, hogy a pénzek visszatartásakor (a "jogállamisági" eljárás megindításakor) minden EU vezető tételesen tagadta, hogy az új (pedofil)törvény lenne a kifizetések megtagadásának az oka.
need-info
2023. május 03. 14:44
Pontosítom a cikket : Még hosszú évekig tarthat az alkudozás a magyar uniós pénzekről.
betik
2023. május 03. 13:57
Az EU úgysem fog semmit se adni abból, ami jár nekünk, mindig talál újabb kifogást. Ez teljesen világos. Ha szükséges, akkor áthidaló hitelt kell felvenni a jövő évi EU választásokig Kínától. Kína szívesen ad hosszúlejáratú hitelt kedvező feltételekkel. A választások után pedig majd meglátjuk. Ha majd az újonnan megválasztott EU továbbra is ezt fogja folytatni, akkor érdemes lesz megfontolni a kilépést és inkább a BRICS országok irányába orientálódni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!