Honvédelmi miniszter: A magyar katonák bizonyították rátermettségüket

2023. május 30. 16:51

„Összesen 27 sérültünk van, 12-en jöttek a repülőgépen most” – mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

2023. május 30. 16:51
null

A magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennük, rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé is kerülnek külföldön vagy itthon – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően újságíróknak.

A 12 sérültet szállító katonai gép nem sokkal délután 3 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A miniszter a gép érkezése után a fedélzeten néhány szót váltott a katonákkal. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezt követően újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét.

amelyik a tüntetőkkel került összetűzésbe” – közölte. A miniszter elmondta: „összesen 27 sérültünk van, 12-en jöttek a repülőgépen most”.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik