Tarjányi: Az Orbán-kormány elméri az oroszoknak nyújtott segítséget (VIDEÓ)

2023. május 28. 18:33

A biztonságpolitikai szakértő azt is kijelentette, hogy Magyarország kettős beszédet folytat a témában.

2023. május 28. 18:33
null

Mit gondol túl az ellenzék az Orbán kormányzat EU-s megítélése kapcsán és mi az amit a magyar kormány mér rosszul a háború elmúlt 15 hónapja vonatkozásában – többek között ezekre a kérdésekre igyekezett választ adni Tarjányi Péter a Spirit FM műsorában.

A biztonságpolitikai szakértő kijelentette, hogy

Majd azzal folytatta, hogy „igen, tesz lépéseket, az igaz. De amit megtapasztalhatunk az Orbán-kormány idején, hogy néhány üzlettel, például a fegyverüzlettel, fegyverrendszerekkel, olyan mértékűberuházásokkal nagyjából el lehet intézni, hogy az Európai Unió, az Egyesült Államok szemet hunyjon dolgok fölött.”

Ezután arról beszélt, hogy a baj a kibeszéléssel van. „Azt érzékelik, hogy a magyar kormányzat moszkovita lett teljes mértékben”. Ennek kapcsán megemlítette, hogy több összeesküvés elmélet is létezik. 

Kettős beszédet folytat Magyarország

Tarjányi ezután arról is beszélt, hogy

Például úgy, hogy nem akadályoz szankciókat Kínával szemben. S Magyarország több esetben ellenezte azokat a szankciókat az Európai Unióban, amely Kínának kényelmetlenek lettek volna” – idézte fel.

Legvégül pedig arról szólt, hogy „nagyon furcsa” az a kettős beszéd Oroszország kapcsán, amit Magyarország alkalmaz. Egyrészt elítéljük azt az inváziót, amit az oroszok végrehajtottak Ukrajnában. De egyébként, ha arról van szó, hogy hogyna lehet segíteni Oroszországnak vagy orosz oligarcháknak, akkor mi segítünk.

„Ez az, amit a világ abszolút nem ért, és ilyen szempontból ebben a háborús helyzetben,

– szögezte le Tarjányi Péter.

Az erről szóló összeállítást alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik