Sátrat vert az Egységes Diákfront a Sándor-palota előtt

2023. május 30. 20:32

Azt akarják elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a státusztörvényt, akár napokig is maradnak.

2023. május 30. 20:32
null

Tiltakozásba kezdtek az Egységes Diákfront aktivistái kedd délután a Sándor-palotánál – tudósított az Index. Azt akarják elérni, hogy Novák Katalin ne írja alá a státusztörvényt és a terveik szerint akár napokig maradnak a téren.

Az esemény Facebook-oldalán a szervezők azt írták, hogy „a státusztörvény nem tárgyalási alap, az oktatás fejlesztését új alapokra kell helyezni, aminek kidolgozásában közösen kell részt venni a szakszervezeteknek, a diákszervezeteknek, a civilszervezeteknek és a Belügyminisztériumnak”.

A diákok egy sátrat is felállítottak a téren, ahol váltásban fognak majd virrasztani, és programokkal is készülnek.


Az eseményen megjelent Gelencsér Ferenc, a Momentum Mozgalom elnöke, és Bedő Dávid, a párt országgyűlési képviselője is, akik az Index tudósítása szerint plédeket is osztogattak a sátrazóknak. A kempingezők azt is tervezik, hogy éjfélkor koccintanak egyet Orbán Viktor kormányfő születésnapja alkalmából.

Nyitókép: Facebook

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik