Wintermantel Zsolt elmondta, mi a célja Karácsony Gergelynek

2023. április 21. 19:50

Meglátása szerint a főpolgármester „a budapestiekkel akar takarózni abban az ügyben, hogy nem akarja megfizetni a kötelező adót”.

2023. április 21. 19:50
null

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a napnál is világosabb, hogy Karácsony Gergely – rossz és felelőtlen gazdálkodásának következtében – megszorításokra készül a budapestiek kárára.

Wintermantel Zsolt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a főpolgármester azon Facebook-videójára reagált, amely szerint a fővárosi önkormányzat életre hívja az „első budapesti lakógyűlést”, hogy a város működéséről és finanszírozásáról, valamint a Lánchídról véleménynyilvánítást kérjen a fővárosiaktól.

A frakcióvezető közölte:

Karácsony Gergely elköltötte azt a 214 milliárd forintot,

amelyet Tarlós István korábbi főpolgármester és a Fidesz-KDNP „hagyott itt neki a kasszában” és felélte azt a több mint 200 milliárd forinttal nagyobb adótöbbletet és adóbevételt, amelyet az elmúlt négy évben beszedett.

„Ennek következtében kiürült a kassza” – mondta Wintermantel Zsolt, aki úgy látja, hogy Karácsony Gergely most megszorításokra készül.

Azt mondta: a főpolgármester nem először vesz el a budapestiektől. Háromezer köztéri kukát szerelt le, volt, amikor napokig nem vitték el a háztartásokból a szemetet, valamint advent idején lekapcsolták a karácsonyi díszkivilágítást – sorolta a fideszes politikus, arra is emlékeztetve, hogy Karácsony Gergely szüntette meg a Tarlós István idején bevezetett dunai mentrend szerinti hajóközlekedést.

Wintermantel Zsolt úgy fogalmazott: Karácsony Gergely most a budapestieket akarja megkérdezni, „a budapestiekkel akar takarózni abban az ügyben, hogy nem akarja megfizetni a törvény által kötelező adót”.

Minden magyar állampolgárnak és önkormányzatnak teljesítenie kell a rá rótt kötelezettséget

– jelentette ki, hozzáfűzve, ez esetben olyan szolidaritási hozzájárulásról van szó, amely – ha nem fizetik meg – nehezebb sorsú, rosszabb gazdasági helyzetben lévő önkormányzatoktól venné el a pénzt.

(MTI)

***

Nyitókép: Trenka Attila/Mandiner

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ebalint
2023. április 22. 08:09
Nagy tévedés! Nem ezt akarja. Azt akarja, hogy a budapestiek forduljanak a kormány ellen. Legyen fölfordulás, útlezárás, gyújtogatás, székház ostrom, stb. Ehhez kell összeszedni az alkalmasakat. Ilyen böszme hozzáállással, mint ahogy a diktatúra bemutatta pl. a kordonbontó játéknál, sikerre is viszik. Ezt nem ez suttyó barom szervezi, hanem a gazdája. Ideje lenne végre észre térni...
Lajoss
2023. április 22. 07:04
Savanyú a szőlő,kedves Wintermantel nertárs..
Igazszó
2023. április 22. 06:36
Sajnos ez a bukott újpesti polgi hiteltelen. Egy olyan nyomentumos szarzsákra zserélte az újpesti nyomorék prolitömeg, amelyik az ogy. választáson Heves vármegyében indulva 7 ezer szavazatot se kapott. Szóval jobb, ha hallgat a wintermantel. Ettől persze még igaza van, de pont leszarom, mert judapest egy zsidó-proli kommunista szarfészek, ami sajnos még így is kap magyar állami forrásokat. Feleslegesen. Hagyni kell ezt a zsidó kommunista mocskot magában megrohadni.
budapesti
2023. április 21. 22:13
Karácsony szereti a sötétet, azért kapcsoltatta le a díszkivilágítást Adventben. De lehet, a hideget mégsem szereti. Mindenesetre Wintermantellel nem takarózhat a jelek szerint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!