Tort ül a szervilizmus: LMBTQ-aktivistája szuperhősnek nevezte Magyar Pétert a HVG-ben

A magyar népmesék hőseihez hasonlította Bódis Kriszta a Tisza-vezért.

A 2022-es országgyűlési választás után is töretlen a magyar miniszterelnök népszerűsége.
A biztos szavazók jelentős többsége, 58 százaléka Orbán Viktor miniszterelnököt támogatja, míg egykori kihívóját, Márki-Zay Pétert a megkérdezettek 18 százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni – derült ki az Alapjogokért Központ legfrissebb, ezer ember megkérdezésével készült közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről szombaton tájékoztatták az MTI-t.
Az írásos összegzés szerint mintegy egy évvel a 2022-es országgyűlési választás után is töretlen Orbán Viktor népszerűsége, akit tízből hat magyar most is szívesen lát a miniszterelnöki székben. „A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő
minden társadalmi csoportban nagyobb támogatottságnak örvend, mint korábbi kihívója,
a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje” – írták.
A jogi elemző intézet ennek okai között említi az ukrajnai háború kapcsán tanúsított „békepárti testtartást”, a munkahelyek aktív védelmét, a kibővített családpolitikai intézkedéseket, a 13. havi nyugdíjat vagy „az elhibázott brüsszeli” szankciók okozta infláció elleni fellépést.
Mint jelezték, ezek mind olyan ügyek, amelyekben a magyar választópolgárok többsége a nemzeti oldal álláspontját osztja, míg az ellenzék javaslatait elutasítja. Az Alapjogokért Központ megállapítása szerint ezek alapján látható, hogy csak akkor lehet sikeres politikát megvalósítani Magyarországon, ha az a nemzeti érdekeken alapul „és nem a külföldről érkező, több csatornán átguruló dollárokon”.
(MTI)
***
Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán