Lázár János: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy Románia tagja legyen a schengeni övezetnek

2023. április 06. 17:15

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az RMDSZ három minisztert ad a jelenlegi román kormányban” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.

2023. április 06. 17:15
null

A magyar kormánynak komoly érdekei fűződnek ahhoz, hogy Románia és Magyarország között a gazdasági kapcsolatok jelentős mértékben erősödjenek – mondta Lázár János csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, azt követően, hogy hivatalában tárgyalt Cseke Attilával a romániai fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszterrel.

A magyar építési és közlekedési miniszter szerint ehhez hozzá tudnak járulni például azzal, hogy

a közlekedési infrastruktúrát fejlesztik a két ország között, és átjárhatóvá teszik a határokat.

Lázár János közölte, az egyeztetésen áttekintették azokat a fejlesztési projekteket és elképzeléseket, amelyek közösek, vagy amelyek az együttműködés lehetőségét kínálják.

Délután gazdasági szakemberekkel is találkoznak, hiszen a két országban a gazdasági együttműködés az export, illetve az import, a kölcsönös tőkebefektetés, kereskedelem kiemelten fontos szerepet tölt be – tette hozzá a miniszter.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az RMDSZ három minisztert ad a jelenlegi román kormányban”, Cseke Attila az egyik, akinek a kezében van az összes fejlesztés és fejlesztési forrás – fogalmazott Lázár János. Kiemelte: mindenekelőtt szerette volna biztosítani tárgyalópartnerét arról, hogy Magyarország elkötelezett az iránt, hogy Románia a schengeni övezet tagja legyen.

Magyarországnak alapvető érdeke, hogy Románia minél hamarabb teljes jogú tagja legyen a schengeni övezetnek

– szögezte le Lázár János. Cseke Attila megköszönte a magyar kormány támogatását Románia schengeni csatlakozása kapcsán, majd megerősítette a Románia és Magyarország közötti gazdasági együttműködés fontosságát, amely tavaly 15 milliárd euróban testesült meg.

(MTI)

***

***

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. április 07. 17:42
Hülye vagy lézerjani! A magyaroknak a cigányok, oláhok, tótok, hoholok, zsidók távoltartása az érdeke. Ők az ellenségeink, kirablóink, gyilkosaink. De te meg az álnemzeti, álkeresztény, áljobber bandád mindig a magyarok ellenségeinek érdekeit szolgáljátok, sosem a magyarokét, hogy rohadjatok meg a vétótlan köpcös geci gazdáddal együtt!
NETUDKI
2023. április 06. 21:04
Magyarországnak nem alapvető érdeke ............. lehet , hogy csak neked jani .
fatman
2023. április 06. 20:43
Így van! Lepjék csak el a nyugatot az oláh cigány hordák! Majd rájönnek, milyen sikeres az integráció 800 év után... :)))
Kivűlálló
2023. április 06. 20:09
"Lázár János: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy Románia tagja legyen a schengeni övezetnek" Nem, nem az!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!