Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A fellépésére mellesleg kicsit több mint 60 jegyet adtak el.

Lemondták Pottyondy Edina május harmadikára kiírt fellépését a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban – tudta meg a Telex. Mint ahogy azt a lap is megírta, az előadásra kicsit több mint 60 jegyet adtak el. A művésznő szerint a művelődési ház technikai okokra hivatkozva mondta le a programot, viszont utána se májusra, se júniusra már nem akartak új dátumot mondani.
Pottyondy szerint azzal, hogy a művház rendezvényszervezője a Dumaszínház szerint a telefonban elismerte, hogy ők az előadást soha nem szeretnék fogadni,

A rendezvényszervező megerősítette a program elmaradását a Telexnek, viszont azt nem kommentálta, hogy a rendezvényt politikai okokból mondták-e le.
Nyitókép: YouTube-képernyőkép