Miközben Budapest a csőd szélén vergődik, Karácsony közpénzből fizetett posztban panaszkodik
2023. április 19. 20:39
Úgy tűnik, Budapestet ismét a végveszély fenyegeti, legalább is erre enged következtetni Karácsony Gergely szerdai Facebook-posztja. De azért ment rá hirdetés a fővárosiak pénzéből.
2023. április 19. 20:39
p
4
56
81
Mentés
Úgy tűnik, Budapestet ismét a végveszély fenyegeti, erre enged következtetni legalább is Karácsony Gergely szerdai Facebook-posztja,
amelyet most el kezdett hirdetni a „forráshiányos” Budapest Főváros Önkormányzata.
Forrás: Instagram
Ebben a főpolgármester a szolidaritási adó miatt méltatlankodik, mint írja, „ennek a sarcnak a mértékét közel 12-szeresére emelte a kormány, ami Tarlós Istvánnak 5 milliárd forint volt, az ennek a városvezetésnek 58 milliárd.
Vagyis Budapestnek ebben az évben kétszer annyit kellene befizetnie a kormánynak, mint amennyit ilyen-olyan támogatásként kap”.
Megszólalt a Fidesz-KDNP budapesti frakciója:
Tarlós István 214,2 milliárd forintos megtakarítással adta át a főváros vezetését három és fél évvel ezelőtt, hívták fel közösségi oldalán a kormánypártok.
Mint írták, a főváros adóbevételei azóta jelentősen nőttek. 2021-ben 20, tavaly 30 milliárd forinttal, idén pedig 76,4 milliárd forinttal több az iparűzési adóból származó bevétele Budapestnek, a korábban tervezetthez képest.
Karácsonyék az emelkedő adóbevételek ellenére a pénzügyi tartalékot mára felélték, 25,5 milliárd forintra csökkentették
– fogalmaztak. – A szolidaritási adó tervezett be nem fizetéséhez pedig csak annyit fűznénk hozzá, hogy szerintünk a törvényeket mindenkinek be kell tartani! A főváros baloldali vezetése sem buzdíthat törvénysértésre senkit, mert az egy önkormányzati vezető, mint hivatalos személy részéről bűncselekmény.”
Magyar Péter grandiózus bejelentéssel rukkolt elő a Tisza Párt kongresszusán: kormányra kerülésük esetén visszaszereznék az állami vagyont egy új „szuperhivatal” révén. A Nemzetgazdasági Minisztérium éléről Nagy Márton azonnal reagált: „a tények makacs dolgok” – az állami vagyon 13 év alatt megduplázódott.
„Hogyan törleszthette hatalmas lakáshitel-tartozását a Tisza Párt elnöke úgy, hogy közel 80 milliós megtakarítása is maradjon?” – tette fel a kérdést a portál.
Magyar Péter grandiózus bejelentéssel rukkolt elő a Tisza Párt kongresszusán: kormányra kerülésük esetén visszaszereznék az állami vagyont egy új „szuperhivatal” révén. A Nemzetgazdasági Minisztérium éléről Nagy Márton azonnal reagált: „a tények makacs dolgok” – az állami vagyon 13 év alatt megduplázódott.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 81 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bobminyon
2023. április 23. 12:26
A bombás plakátok mennyi közpénzbe kerültek, és mennyibe ezek a hirdetések? Egyébként abszolút támogatom ezt a lázadást Karácsony részéről, mint fővárosi választó. De majd jövőre megítéli a többség. Higgyétek el fideszes barátaim, nem lesz jövőre Budapest ismét narancs, legfeljebb az álmaitokban.
"Vagyis Budapestnek ebben az évben kétszer annyit kellene befizetnie a kormánynak, mint amennyit ilyen-olyan támogatásként kap"
A településfejlesztést nem a kormány kapja, hanem a szegényebb települések. Faszért uszít ilyen gennyes módon ez a barom?
Nahát! Közpénzen magyarázkodik??? A kormány mennyi közpénzt költ erre folyamatosan (lásd. "háborús infláció", "elhibázott szankciók" és társai)? Ha elítélendő, akkor az mindkettő. Ráadásul a másodikra valahogy nagyságrendekkel több lóvé jutott közpénzből.
Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt.
https://telex.hu/gazdasag/2023/04/20/orban-viktor-kina-vodafone-4ig-kinai-hitel