Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

„A párt nevét a 2024-es választások után megváltoztatjuk” – mondta a politikus sajtóértesülések szerint.

A Magyar Narancs részvételével tartott háttérbeszélgetésen jelentette be Gyöngyösi Márton, hogy 2024-től nem Jobbik lesz a pártjuk neve – közölte a Magyar nemzet.
A Magyar narancs március 30-i lapszámában azt írta, hogy „A 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokig Jobbik – Konzervatívok (JK) néven folytatja a Gyöngyösi Márton elnök vezette párt – a névváltoztatást a február 25-i kongresszus fogadta el. Ez azonban még nem a vége, ugyanis pártbéli forrásaink szerint a szervezet megújítására elfogadott tervvel arra vállalkoznak,

hogy a Jobbik a nevében is szakítani fog saját szélsőséges múltjával.
Ezt az értesülést Gyöngyösi Márton pártelnök is megerősítette”.
A Magyar Nemzet szerint később még egyértelműbben fogalmazott Gyöngyösi a Magyar Narancsnak. A pártelnök szerint „A párt nevét a 2024-es választások után megváltoztatjuk”.
***
Nyitókép: Gyöngyösi Márton Facebook-oldala
