Csapdát állítottak Ferenc pápának

2023. április 25. 08:45

Két éve megalázta Orbánt, amiről már sejteni lehetett, hogy ezt nem hagyja annyiban, hanem bosszút áll.

2023. április 25. 08:45
null
Bartus László
Bartus László

„Ahogy közeledik a pápalátogatás, s erősödik a propaganda, egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyaországi látogatás kikényszerítésével csapdát állítottak az Orbán-rendszer kormánypárti politikusai, publicistái és katolikus főpapjai az általuk utált pápának. Ferenc pápa két éve megalázta Orbánt, amiről már sejteni lehetett, hogy ezt nem hagyja annyiban, hanem bosszút áll. A magyar katolikus püspöki kar nevében Erdő Péter bíboros elszólta magát, mivel csalták Magyarországra a pápát: Romániában és Szlovákiában már volt, Magyarországon még nem, ami sérti a magyar katolikusokat.

A pápa bedőlt ennek, hogy a magyarországi hívei sértve érzik magukat, mintha őket nem szeretné éppen annyira, mint a szlovákokat és a románokat (miközben emögött akkor is nacionalizmus állna csupán, ha igaz lenne), ezért beleegyezett egy magyarországi látogatásba. A jelek szerint

azt is elhitették vele, hogy a magyar katolikus hívek és az Orbán-rezsim kapcsolata nagyon erős

(nem annyira, mint a korrupt katolikus püspökök és az Orbán-rezsim kapcsolata), ezért ne élezze az Orbán-rezsimmel való ellentétet erős kritikával, hanem a hívek miatt kerülje az ilyen témákat.

Miután a Vatikántól megkapták a visszaigazolást, hogy Ferenc pápa nem élezi az ellentéteket, kerüli a forró témákat, még arról is lebeszélték, hogy a pedofília címén a homoszexuálisok ellen indult hajsza közepén ne találkozzon a magyar katolikus egyház pedofil papjainak áldozataival, mert »az félrevinné az erről szóló társadalmi vitát«, esetleg még azt is elintézték, hogy az oroszok háborúja kapcsán csak a »békéről« beszéljen, de ne részletezze, hogy az Ukrajna megsegítése és az oroszok távozása útján lehetséges, Orbán és bandája megnyugodott. Beindították a gépezetet.”

Fotó: Mandiner/Trenka Attila

 

 

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sztyepuska
2023. április 26. 07:16
Ez a csávó pszichopata.
artojan
2023. április 25. 21:44
Bartus ! Jól tudod ,Pápát valóban Orbán pártja irányítja,sőt a polgármester is Fideszes DE !!! Most nem a városról van szó ,hanem a Szentatyáról.
ozdiszatir
2023. április 25. 21:30
Zsótitok már békemenetet szervezne...Ö lenne a bokréta rajta..xd
tapir32
2023. április 25. 19:49
Beteg lelkű ember az, aki örömét leli abban, ha kár éri a hazáját. Beteg lelkű ember az, aki minden áron kárt akar okozni a hazájának. Beteg ember az, aki a saját problémáit másokra vetíti.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!