Módosítaná a Btk.-t a Fidesz

2023. április 25. 20:29

A rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó paragrafusokat változtatná meg a sajtótermékek és médiaszolgáltatás esetében.

2023. április 25. 20:29
null

Módosítaná a Büntetőtörvénykönyv rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó paragrafusait a sajtótermékek és médiaszolgáltatás esetében a Fidesz.

A Kocsis Máté és Halász János által jegyzett módosítás alapján a jövőben nem lenne büntethető rágalmazás és becsületsértés miatt, aki a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el,

feltéve, hogy cselekménye nem irányul a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására.   

A javaslat indoklásában a két politikus kiemelte, hogy a módosítás a közügyek szabad megvitatásánál, a sajtótermék vagy médiaszolgáltatás útján történő elkövetésnél dekriminalizációt hajt végre. Ez nem azt jelenti, hogy az efféle jogsértések szankcionálása elmarad, hanem azt, hogy a jogalkotó a közügyek szabad megvitatását olyan fontos értéknek tartja, amely esetén elegendő a polgári jogi – és egyéb közigazgatási – szankcionálás fenntartása – hangsúlyozták.   

Kiemelték, az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága egybehangzó és következetes álláspontot képvisel azzal kapcsolatban, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás jogának gyakorlásakor keletkezett közlések miatt a felelősségre vonás lehetősége korlátozott.   

A közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén csak végső esetben lehet a büntetőjog eszközéhez folyamodni,

mivel a sértett sajtó-helyreigazítási eljárás, illetve személyiségi jogi per útján is jóvátételt nyerhet mind erkölcsi, mind anyagi értelemben.

Általános jogelv, hogy a büntetőjog nem tartalmazhat olyan tilalmakat, amelyek hatása nagyobb hátrányt okoz, mint amelytől vissza kíván tartani, és nem használható fel olyan célok elérésére, amelyek más alkalmas eszközzel is elérhetőek, kiválthatóak – fejtették ki.    Kitértek arra is, hogy bár az európai országok nem egységesek a rágalmazás és a becsületsértés szabályozása tekintetében, a büntethetőséget kizáró okok meghatározása során a fenti elv érvényesül, illetve egyes országokban nem bűncselekmény a rágalmazás, becsületsértés, és kizárólag polgári jogi kereset nyújtható be ilyen jellegű sérelmek orvoslása érdekében.   

A Btk. jelenleg a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, míg ha valaki a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít akkor egy évig, ha nyilvánosságra hozza akár három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető. A becsületsértés esetén egy évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

(MTI)

 

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. április 26. 18:56
A hitvány,hazug cselédsajtót védik..:(
Tárkány Álmos
2023. április 26. 06:03
Ez is a magyarok civilizálásának része - a törvénycsomagba tartozik, ami szükséges a klubtagságunk megtartásához. Ha fájó szívvel elfogadják, már csak Oroszországban marad büntethető, ha valaki véleményt mond. Az meg nem Európa. Amúgy nem módosításról, henem visszavonásról van szó - Simicskára volt szabva.
brekker
2023. április 26. 01:56
Nem ezt módosította a fidesz, csak azért írom, hogy ne lepődjön meg senki. Valaki a nyakán hordja a seggét, te leseggfejezed, akkor a magyar bíróság a magyar törvények szerint elítél rágalmazásért, és a seggfej mutogatja az ítéletet, hogy te rágalmaztad.
brekker
2023. április 26. 01:52
Defamation is the act of communicating to a third party false statements about a person, place, or thing that results in damage to its reputation. https://en.wikipedia.org/wiki/Defamation Magyar jogban nem kell a valótlan tényállítás, ha igazat mondasz, akkor is rágalmazol. A bíró dönti el, hogy érdekli-e a valóság: A rágalmazás esetén helye lehet a valóság bizonyításának, ha a tény állítását, híresztelését, illetve az arra közvetlenül utaló kifejezés használatát a közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolja. https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1galmaz%C3%A1s
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!