A lap közölte, hogy a 2020. júliusi adatok szerint az Új Köztársaságért Alapítvány vezetője, elnöke egy személyben Niedermüller Péter volt, megbízása pedig 2025. március 16-ig szólt. Az alapítvány kuratóriumát ekkor még Niedermüller mellett Arató Gergely és Sebián-Petrovszki László alkotta, megbízásuk úgyszintén 2025 márciusáig szólt.
Tavaly szeptemberben azonban hirtelen megváltozott az Új Köztársaságért Alapítvány vezetőinek összetétele, amelyben Gyurcsány Ferenc feleségének előkelő szerep jutott.
Sebián-Petrovszki László mellett immár Dobrev Klára az alapítvány egyik társelnöke, de tagja a kuratóriumnak is.
A lap közölte, hogy az ellentétes folyamatoktól függetlenül a két pártalapítványban ugyanakkor közös pont, hogy azokban az Állami Számveszőszék (ÁSZ) legutóbbi, tavaly júniusban közzétett vizsgálata törvénysértéseket állapított meg. „A Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) alapította Jobbik Magyarországért Alapítvány, a Párbeszéd Magyarországért Párt (PMP) által létrehozott Megújuló Magyarországért Alapítvány, valamint Demokratikus Koalíció (DK) által létrehozott Új Köztársaságért Alapítvány a 2019–2020 évekre
nem biztosította a törvényes és átlátható, a közpénzekkel való felelős gazdálkodást,