A XIII. kerület vezetése kezdeményezte tavaly, hogy a volt kormányfő tiszteletére közterület legyen elnevezve Horn Gyuláról, amit a főváros nagy örömmel teljesített. Júliusban született meg a döntés, miszerint a rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnökről közterület legyen elnevezve.
Júliusban meg is történt az ünnepélyes átadása a Horn Gyula sétánynak Angyalföldön Tóth József MSZP-s polgármester, Hiszékeny Dezső, Tüttő Kata és az MSZP-vezérkar társaságában.
Élt egy évet?
A Horn Gyula sétány elnevezésen sokan felháborodtak, mondván a volt kormányfő rendszerváltás előtti múltja nem feddhetetlen. A fővárost azonban ez nem tántorította el attól, hogy az MSZP-s politikus nevét viselje a sétány. Karácsony Gergely tavaly a Fővárosi Közgyűlés előtt úgy fogalmazott, hogy bár Horn Gyula korábban a történelem rossz oldalán állt, azonban azzal, hogy utcát neveznek el róla, amellett tesznek hitet, hogy a megvallott bűnöket meg lehet bocsátani.