Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Egy hajdúsági általános iskola pedagógusa a saját diákjával létesíthetett testi kapcsolatot.
A Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz tavaly tavasszal érkezett bejelentés, hogy az egyik tagintézményükben egy tanár szexuális kapcsolatba került egy 8. osztályos gyerekkel. Az Origo információi szerint az ügy már az ügyészség előtt van.
Az ügyben a Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Püspökladányi Járási Ügyészségnek.
Az ügyészség a bizonyítékok értékelését, elemzését követően fog az ügyben érdemi döntést hozni, ez jelenleg folyamatban van”
– tájékoztatta a portált a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
Az esetről tavaly tavasszal az egyik szülő értesítette a tankerületet, miszerint az egyik általános iskola pedagógusa abúzust követhetett el egy kiskorú diák ellen.
Az esetet jelentő szülő kétszer is beszélt a pedagógussal, aki a szülők szerint nem tagadta a viszonyt, erről pedig az Origo szerint hangfelvétel is készült. A lap azt írja, a szülői jelzést követően a pedagógust mentesítették a munkavégzési kötelezettsége alól, és a rendőrségi feljelentést is megtették.
Nyitókép: Rolf Kremming / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP