Tizenöt percig szállított utasokat egy lopott busszal egy álsofőr Kanadában

Az elkövető úgy viselkedett, mint egy valódi buszsofőr, minden megállóban megállt, hogy az utasok le és felszállhassanak.

Volt, akit hátulról ütöttek le.

A fővárosi rendőrök eddig négy embert – köztük három külföldit – vettek őrizetbe – olvasható a police.hu oldalon.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. február 11-én elfogták annak a fiatalokból álló társaságnak négy tagját, akik az előző napokban látszólag előzmény nélkül támadtak emberekre a főváros utcáin. A BRFK Nyomozó Főosztályán a magyar nőt, a külföldi férfit és két külföldi nőt közösség tagja elleni erőszak bűntett, illetve annak előkészülete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették őrizetbe.
Az ügy részleteiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2023. február 13-án 11 órakor sajtótájékoztatót tart a Rendőrségi Igazgatási Központban.
Nyitókép: Képernyőfotó