Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A KRNNI az ügyben feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja, történt-e bűncselekmény.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden, a police.hu oldalon közzétett közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása „egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik”.
„Az egészségügyi átalakítás részeként tervezett új orvosügyeleti rendszer bevezetése több vármegyében folyamatban van, ugyanakkor

– írták.
Hozzátették: az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban „több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel – befolyásolni döntésüket, a kérdéssel kapcsolatos véleményüket”. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közölte: az ügyben feljelentés-kiegészítés keretében vizsgálja, történt-e bűncselekmény.
(MTI)
Nyitókép: MTI / Komka Péter