Külön jelölés, külön polcok
A tárcavezető kitért arra is, hogy a fogyasztók hiteles és pontos tájékoztatása érdekében az Agrárminisztérium módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét. Így a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők lesznek a boltok polcain. A szigorítás értelmében az összetevőket a csomagoláson jól látható helyen kell majd feltüntetni. Ezeket a termékeket pedig elkülönítve, külön polcon kell majd elhelyezni az üzletekben.
Nagy István hangsúlyozta, a közvélemény-kutatások is azt bizonyítják, hogy
a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése szerint a fogyasztók kevesebb, mint 5 százaléka fogyasztana szívesen rovarokból készült ételt, több mint 70 százalékuk pedig határozottan elzárkózik a lehetőségtől. Nagy István szerint a magyar gazdák szorgalmának és kitartásának köszönhetően rengeteg kiváló minőségű alapanyaggal, friss, egészséges és jó minőségű élelmiszerrel rendelkezik hazánk, ezért nem szorulunk rá a kukacevésre. „Fontos, hogy gasztronómiai hagyományainkat megőrizzük, és ne hagyjuk, hogy megváltoztassák étkezési szokásainkat” – tette hozzá a miniszter.