Döntést hozott Sebestyén Balázsék emlékezetes októberi botrányáról a a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH). Három hónappal ezelőtt Sebestyén és Vadon Jani az RTL Celeb vagyok, ments ki innen című műsorában aláztak meg egy 10 év körüli kolumbiai kisfiút.
A Pedro névre hallgató srác úgy került a képbe, hogy leveleket kellett továbbítani a játékosoknak, de mivel azok lusták megoldani maguk, ezért kerestek egy helybeli gyereket, „aki lelkesen megoldja a feladatot”.
Ekkor mutatták be a 10 év körüli Pedrónak nevezett kisfiút, akihez Vadon Jani magyarul olyan kérdéseket intézett, mint például azt, hogy „anyád megmondta, hogy én vagyok az apád?”, illetve, hogy „tudod, hogy ha tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor 150 kiló leszel 16 éves korodra, ugye?”
A tényállás megállapítása után a Médiatanács megállapította, hogy
a jelenet megsértette a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatását tiltó törvényi rendelkezést.