Elindult a belső átalakítási folyamatunk is, amivel a honvédséget szervezeti szinten is meg tudjuk újítani, hogy végre frissebb, modernebb, korunk kihívásaira megfelelően válaszolni tudó hadereje legyen Magyarországnak.
Az átszervezés egyik jele a vezérkar visszahozása, a korábbi szemlélőségek helyett pedig parancsnokságok jelzik, hogy aktívabb munkát várunk el katonáinktól – ahogy ezt az elnevezések is híven tükrözik.
Rendeztük végre a hadrendi számok és alakulatnevek korábbi, helytelen használatát, ezáltal sikerült a hagyományokat megőrző, méltó keretet adni a katonai szolgálatnak. Most, a következő lépéssel a tartalom, azaz a szolgálati kultúra változtatása, a haderő megfiatalítása következik, és bátran mondhatom, hogy ezzel korszakhatárhoz érkeztünk. Ezt a következő szintet jelzi a kedden megjelent rendelet is.”
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt