A pártigazgató emlékeztet: az unióban gyakorlatilag teljesen elfogadott volt, hogy lobbistákon, cégeken keresztül kenőpénzzel vagy más eszközökkel befolyásolni tudták a döntéseket. „És ezeknek a pénzeknek egy része elvezet – nem is Európából, hanem úgy tűnik, hogy Amerikából – a magyar ellenzékhez is” – jegyezte meg.
Ennek azonban megvannak a veszélyei - figyelmeztetett: az üzletemberek többnyire nem nagylelkűen adakoznak, hanem egyszer majd kérnek valamit cserébe, és aki ezeket a pénzeket elfogadja, annak majd meg kell fizetni az árat. Márki-Zay Péter azonban maga beismerte, hogy "súlyos dollármilliókat" fogadtak el külföldről - emlékeztetett.
Kubatov Gábor az ellenzék eredménytelenségét részben annak tulajdonítja, hogy a külföldi pénzek jelentős részét ellopták, hiszen senki sem tudta ellenőrizni a felhasználásukat.
A Fideszben egy közösséget építenek
A magyar pártfinanszírozás nem kevés forrást biztosít a frakcióknak, a pártoknak és a pártalapítványoknak pontosan azért, hogy a határokon kívülről ne lehessen befolyásolni a politikai formációkat. Viszont itt nagyon szigorú szabályozás és elszámolás van, nem úgy, mint a külföldről jövő pénzek esetében - mutatott rá.