Kiakadt a főrabbi a Wall Street Journal Orbánt antiszemitázó cikkén

2023. január 07. 09:45

A magyar zsidóság újabb virágkorát éli, Magyarország kormánya kiemelten támogatja a magyar és a magyar ajkú, határon túli zsidó közösségeket – mondja lapunknak Róna Tamás.

2023. január 07. 09:45
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Ahogy a Mandiner megírta: a The Wall Street Journal oldalán megjelent cikk szerint az Egyesült Államokban és globálisan is erősödik az antiszemitizmus. A szerző úgy véli, a közelmúlt eseményei alapján világosan látszik, hogy a zsidógyűlölet nem egyetlen csoportra korlátozódik, ahogy az antiszemitizmussal kapcsolatba hozható politikusok is különböző körökhöz kötődnek.

A cikk szerint egyaránt

a „zsidó hatalom ellenzőjeként határozza meg magát Jeremy Corbyn brit baloldali politikus és Orbán Viktor jobboldali miniszterelnök”.

Szaddám Husszein pedig Izraelt vádolta azzal, hogy ellentétet szít a Nyugat és az iszlám között.

A magyar miniszterelnökre vonatkozó kitétel kapcsán megkerestük Róna Tamás főrabbit, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnökét, aki korábban többször is nyilatkozott lapunknak a közéletet érintő kérdésekben.

Rónát elmondása szerint mélyen lesújtotta a cikk, mind főrabbiként, mind magyarként. „Két fontos aspektusát emelném ki ennek az irománynak; egyrészt az ilyen és ehhez hasonló újságcikkek még tovább gerjesztik az antiszemitizmust. Másfelől; jómagam mindig is a mindenkori magyar kormánnyal való együttműködésre törekedtem” – fogalmazott Róna.

Hozzátette, az elmúlt években

a magyar zsidóság újabb virágkorát éli, Magyarország kormánya kiemelten támogatja a magyar és a magyar ajkú, határon túli zsidó közösségeket,

zsidó tankönyvek kiadását segíti, országszerte zsinagógákat újítottak fel, valamint a külhoni magyar zsidók hitéletét is folyamtaosan támogatja. „Számomra ez a hozzáállás segítő és nem antiszemita” – vélekedett a Zsima vezetője.

nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2023. január 08. 08:12
Az ember f@sza kivan már, hogy minden a zsidók körül forog, minden róluk szól, holott legjobb esetben is alig 0,2 százalékát teszik ki a Föld lakosságának. A 15-16 milliós számukból ugyan 12-13 milliónak semmi köze az igazi zsidókhoz, de kellenek a statisztika feljavításához. No meg ugye biztos bevételi forrásnak sem lebecsülendő. (kárpótlási pénzek)
SzabóGéza
2023. január 07. 23:21
KÖSZÖNJÜK!!!
MyOp
2023. január 07. 21:38
Mazel tov!
18.0 fok
2023. január 07. 21:34
"megkerestük Róna Tamás főrabbit" ja, hogy megkérte a mandiner, hogy kiakadjon. így már érthető. nem volt még valami, amit mindenképpen mondjon el, mint a bohóc lomnici?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!