Megütközést keltett Dobrev Klára kiállása a judapestező Bíró mellett

2021. május 12. 15:54

„Miközben sok mindenkinek voltak vállalhatatlan mondatai, amióta aláírtuk a közös nyilatkozatot, képesek vagyunk együtt dolgozni egy másfajta Magyarországért” – magyarázta a DK-s politikus a judapestező Bíró László esetleges támogatását. Róna Tamás főrabbi szerint azonban a szélsőségek vagy a szélsőségesekkel együttműködő felek nem lesznek képesek a valós értékek mentén való építésre.

2021. május 12. 15:54
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

„A véleményformáló, gondolkodó, alkotó ember számára fontos a közérthető fogalmazás, még a legfinomabb rezdüléseknek is súlya van. Az antiszemitizmus és a rasszizmus ideológiai fogalomrendszere nem lehet eszköz, nem lehet cél” – mondja lapunknak Róna Tamás főrabbi, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnöke, akit annak kapcsán kerestünk meg, hogy Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelölt-jelöltje félreérthetően fogalmazott a jobbikos Bíró Lászlóval kapcsolatban.

Dobrev a Telexnek adott interjúban arra a kérdésre, hogy oda fog-e állni a Bíró mellé, ha a jobbikos politikus megnyeri a szerencsi előválasztást és ő lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, azt mondta: „Az ellenzék meghozta a döntést, hogy közösen indul, és mindenki aláírta azt az értéknyilatkozatot, amihez a jövőben tartania kell magát. Miközben sok mindenkinek voltak vállalhatatlan mondatai, amióta aláírtuk ezt a nyilatkozatot, képesek vagyunk együtt dolgozni egy másfajta Magyarországért” – magyarázta az EP-képviselő

Ismeretes: Bíró László kommentjeiben tetűcsúszdásoknak nevezte az izraeli turistákat, Budapestet pedig Judapestként emlegette, ám a jelek szerint személye már a Demokratikus Koalíciónak sem vállalhatatlan. Igaz: az időközin is kitartottak mellette, ha nem is kampányoltak különösebben a győzelme érdekében.

Róna Tamás szerint „számos, egyúttal számtalan dolog köt bennünket össze szeretett hazánkban, fontos hogy mindig egymás kezét tudjuk keresni”. Ugyanakkor az ellenzéki összefogásra utalva megjegyezte: emlékeztetni kell önmagunkat, hogy a szélsőségek vagy

a szélsőségesekkel együttműködő felek nem lesznek képesek a valós értékek mentén való építésre.

Róna korábban Bíró László botrányos megnyilvánulásai kapcsán úgy nyilatkozott, annak, aki olyan kijelentést tesz, amellyel megbélyegez bizonyos embercsoportokat – különösen, ha több alkalommal is így tesz –, nem szabad ellátnia véleményformáló feladatkört. Hangsúlyozta: bár Bíró a korábbi kirekesztő kijelentéseiért bocsánatot kért, és ez „spirituális értelemben méltányolandó”, véleménye szerint a törvényhozásban nincs helye olyasvalakinek, aki képes ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatni magát.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője úgy fogalmazott: „bár az utóbbi néhány évben a Jobbik igyekezett szalonképesnek látszani, a Tett és Védelem Alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatásokból azt látjuk, hogy szavazótáborának több mint hatvan százaléka vall ma is antiszemita nézeteket”.

Szerinte ennek alapján Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek. Aggasztóbbnak nevezte ugyanakkor,

hogy „az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust”.

Közben kiderült: a Momentum a jobbikos Stummer Jánost támogatja Békés megye 1. számú körzetében az ellenzéki előválasztáson. Stummer neve a Neokohn cikke szerint onnan lehet ismerős, hogy 2013-ban szerepelt neve abban a botrányban, ami több jobbikos politikust is érintett, s ami az ELTE BTK hallgatói önkormányzat (HÖK) kapcsán robbant ki. Mint kiderült, a HÖK vezetése többek között külső és származás alapján osztályozták a hallgatókat, például az alapján, hogy „zsidó-e”, az ATV 2013-as cikke szerint pedig a kérdéses időben Stummer a HÖK egyik vezetője volt.

A jobbikos politikus továbbá az Alfahír 2016-os és a Barikád magazin 2013-as cikke szerint is részt vett más jobbikos politikusokkal, például Z. Kárpát Dániellel és az akkor még a pártban politizáló Novák Előddel a Kitörés emléktúrán, ami Budapest nyilas és náci német védőire emlékezik meg.

nyitókép: MTI

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2021. május 13. 15:49
Maffia vezér háttérből irányít. https://www.facebook.com/Elegahazugsagokbol/photos/a.184329038255556/4118715654816855/
Eva-Anna
2021. május 13. 11:02
A Jobbik z ördög öreganyjaval is összeallna a hatalomert. Ez igaz Dobrevre is. Egyebkent: a baloldaliak a zsidoellenesek. Nemetorszagban is meg mashol is. Magyarorszagon a polgari part nem zsido ellenes, hanem kommunista ellenes, es utalja Sorost. Nem azert mert zsido, nem is teheti be a labat Izraelbe. Hanem mert internationalista kommunista. Europa nem is lehet mar (nyugat) izrael/zsido parti, mert millioszamra felfogadott arabokat, moszlimokat. Olyan embereket, akik a zsidok halalat követelik. Ezekkel paktal a moslek koalicio. nemetorszagban a zsidok, zsinagogak elleni atrocitasokat "szelsöjobboldalinak" tüntetik fel, holott a gyujtogatok moszlimok.
nyugalom
2021. május 13. 10:50
Mondtam, nem mondtam, na, ugye megmondtam! A zsidó elvhűsége! Gyomorforgató! Magyarok, ébresztő!
SigSauer
2021. május 13. 08:35
Wikipédia: "Dobrev Klára (Szófia, Bulgária, 1972. február 2. –) bolgár származású magyar közgazdász, jogász, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége. Édesapja a bolgár Petar Dobrev. Stb. Orosz és bolgár felsőfok. " Remek! Akár indulhatna is Bulgáriában politikia pozíciókért.... de hogy itt mia f@szt keres? :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!