A 24.hu készített interjút a politológussal, amelyben nemcsak 2022-ről volt szó, hanem arról is, mi hozhat váratlanságot 2023-ban. Az interjúben Csizmadia Ervin a riporter kérdésére válaszolva fejtette ki véleményét Orbán Viktorról illetve azt próbálta meg elemezni, hogy a miniszterelnök mennyire áll közel a magyar néplélekhez.
„Azt semmiképp nem mondanám, hogy ő ismeri, más meg nem. Biztos vagyok benne, hogy akadnak ellenzéki politikusok is, akik sokat tudnak róla. De Orbán az, aki ebből, ha tetszik a magyar néplélekből, olyan következtetéseket vont le, amit konvertálni tudott a nagypolitikába, más viszont nem volt erre képes” – fogalmazott. Az elemző szerint
az ellenzék ehhez a társadalmi pszichéhez nem tud közel férkőzni.
Nem tudnak erről olyan releváns, lényeges dolgot mondani, amivel maguk mögé tudnák állítani a magyar társadalmat. Csizmadia kifejtette. ha az ellenzék egyszer le akarja győzni a Fideszt, abból kellene kiindulnia, hogy „erről a pszichéről legyen végre valamilyen mondanivalója”.
Nemzetközi és a nemzeti konfliktus