Ahogy azt a Mandiner is megírta, kedd éjszaka rendkívüli kormányinfót tartottak, amelyen bejelentették, hogy a szankciók miatt ki kell vezetni az ársapkát.
Erre a döntésre reagált közösségi oldalán Tarjányi Péter biztonságpolitikai tanácsadó. Mint fogalmazott, „az elmúlt napok tankolási káosza megmutatta milyen gondokkal nézhet szembe hazánk, ha egyedül akar a világban zajló gazdasági, egészségügyi, háborús válságokkal szembenézni…”
Azzal folytatta, „ha csak az üzemanyag ellátási gondokat nézem, a Mol eddig bírta – importőrök nélkül – egyedül ellátni a teljes magyar üzemanyagpiacot.
Kiderült az is, hogy egy üzemzavar a százhalombattai finomítóban pillanatok alatt térdre kényszeríti Magyarországot.
Természetesen a gondok láttán elinduló felvásárlási pánik csak fokozta a helyzetet…” – hívta fel a figyelmet a szakértő.
„Pillanatok alatt dőlnek ki a csontvázak a szekrényből”
Tarjányi azzal folytatta, „látnunk kell, az a politika amelynek alapelve a mindenkivel összeveszés, amelyik vágyelvű és időhúzó a problémák kapcsán, ahol nem a szakmai irányítás az elsődleges hanem a kommunikáció, ott a MA válságai pillanatok alatt döntik ki a »csontvázakat a szekrényből«…És nyilván ennek vesztesei nem az elitbe tartozók, hanem a bérből, fizetésből élő emberek, családok. A kormány indoklása a döntési hibák miatt pedig mindig Brüsszel, szankciók, ellenzék stb…Nem is folytatom hiszen elég ha sétáltok egyet és megnézitek a óriás plakátokat. Igaz, hogy hazugság amit láttok, de legalább sokba kerül az is…”
„Meg kell értenünk nem folytatható ez a politika tovább!!!!
– húzta alá a szakértő.
Hernádi Zsolt Mol vezérigazgató és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este rendkívüli Kormányinfón bejelentette, hogy 23 órától megszűnik a rögzített, 480 forintos hatósági benzinár. Hernádi Zsolt kérdésre válaszolva külön is kiemelte: a szankciók miatt kellett kivezetni az ársapkát. A szankciók miatt alakult ki olyan helyzet, ami miatt korábban bevezették az ársapkát, melynek szerepe világos volt.
Meg kell egyezni Brüsszellel
„Meg kell egyezni Brüsszellel, szükségünk van forrásokra, kell az egészségügy erősítése, mert a járvány csak csendesült, de nem ért véget, foglalkoznunk kell az energetikai függőség kezelésével és nem elsősorban Oroszország segítségével, jóban kell lenni a szomszédainkkal és nem összeveszni velük »percenként«…Mindezt azért, mert a válságok korát éljük és Magyarország NEM nagyhatalom amelyik egyedül úrrá tudna lenni bármilyen káoszon…
Természetesen ez higgadtságot, kisebb »arcot« és a valóság látását, ismeretét igényelné.
Sajnos ez utóbbi megy a legnehezebben itthon. Aztán a boltban az élelmiszerek ára arcul csapja az embert, egy villanás alatt kijózanítva a pénztárcába nyúlót…” – hangsúlyozta.
„Száz szónak is egy a vége…Más politikára van szükség. Józan, ember központú, valóságban élőre, nem pedig állandóan harcoló, magára maradó, sodródó valamire. Ez hozhat most eredményt semmi más…” – zárta gondolatait Tarjányi Péter.
***
Orbán Viktor Facebook-oldalán jelentkezett be a szerdai kormányülésről, posztjához a miniszterelnök azt írta, bekövetkezett az, amitől tartottak, ugyanis hatályba léptek a brüsszeli kőolajszankciók. Mostantól szankciós benzinárak vannak érvényben egész Európában. Magyarországon az ebből keletkező extraprofitot elvonjuk és a rezsivédelmi alapba irányítjuk" - közölte a miniszterelnök. Nyitókép: Facebook
Nyitókép: Képernyőfotó