Tüntetnek Grúziában, miután felfüggesztették az EU-csatlakozási folyamatot
Áll a bál Tbiliszi utcáin.
A diáktüntetés legújabb felvonása az MTVA épülete előtt ért véget.
Egy hónappal ezelőtt, november 9-én az Egységes Diákfront ultimátumot adott a köztévének. Felhívásukban felszólították az MTVA-t, adjanak lehetőséget a diákoknak, hogy megszólalhassanak az elmúlt időszakban zajló sorozatos kiállásokról, valamint azok okairól – ismertette a múltbéli eseményeket a 24.hu.
Az Egységes Diákfront közleményéről korábban lapunk is beszámolt. A pontos részletekről ide kattintva olvashat.
Most pénteken azonban pár perccel hat után néhány száz ember indult el a Vörösvári út felé, hogy az MTVA elé vonuljanak, élükön több transzparenssel – tájékoztatott a 24.hu. A Flórián téren gyülekeznek a tüntetők, hogy onnan az MTVA Kunigunda útján található épülete elé vonuljanak.
Fél hét előtt nem sokkal fordult rá a menet a Kunigunda útjára – értesített a lap.
A menetben feltűnően sok szivárványos esernyő bukkant fel. A menet eleje hét óra előtt megérkezett az MTVA központjához, ezt követően felcsendült a Mi vagyunk a Grund című dal is.
Az MTVA előtt a tüntetők újfent Pintér Sándor lemondását követelték, és beszédeket mondtak. Egy fiktív közmédiás híradót is felolvastak. A beszédeket követően közölték, hogy most megmutatják, mit gondolnak a közmédiáról, majd betörték egy tévé kijelzőjét és lehajították a színpadról – írta meg a lap.
A tüntetés a himnusz éneklésével ért véget.
A nyitókép illusztráció. A fotó 2022. október 14-én készült. MTI/Koszticsák Szilárd