A másságot elítélő gyermekvédelmi törvény még azon is túltesz, mint amit a 80-as években megéltünk

„A pedagógusok, szülők, diákok hónapok óta tiltakoznak – legutóbb szombaton volt tüntetés –, mert úgy látják, a kormány tudatosan rombolta le az oktatást. Az Igazgyöngy munkájának is része a tanítás. Abban a hátrányos helyzetű térségben Kelet-Magyarországon, Berettyóújfalu környékén, ahol az alapítvány működik, mi jelenik meg ebből az iskolákban?
A környéken nem láttuk, hogy egyetlen iskola is csatlakozna, vagy szolidaritást vállalna. Mi megtettük most is, és korábban is. Hat éve, a kockás inges tüntetések kezdetén még volt egy-két kolléga, aki kijött velünk az utcára, de mára minden elcsendesedett. Próbálom érteni őket, valószínű, hogy ebben benne van a félelem, az elkeseredettség, az aggodalom, hogy mi lesz velük, ha egyedül maradnak a harcos kiállással. Sok olyan kollégát ismerek a környék iskoláiban, aki nagyon lázadozott néhány éve, de egy idő után feladta, mert a tantestületben senki nem követte. A mostani rendszer egyik legsúlyosabb hatása az, hogy közönyt alakított ki a pedagógusokban. Azt az érzést, hogy „nem tájékozódom, nem csatlakozom, nem érdekel más, csak megtartani a 45 perces óráimat, hogy ne találjanak rajtam fogást, de egyébként nem akarok már semmit…” Ez is egyfajta kiégés. Ezt érte el a hatalom a pedagógusok önállóságának, kreativitásának, elhivatottságának szisztematikus felszámolásával.

Ugyanott tartunk, mint a 80-as években, amikor a könyvben idézett első igazgatója azt mondta: »Jobb, ha megtanulja, hogy be kell állni a sorba«?
Igen, sőt rosszabb a helyzet és ezt nagyon nehéz megélni. A másságot elítélő gyermekvédelmi törvény, vagy az állam felelősségét megszüntető szociális törvény még azokon is túltesz, amit akkor megéltünk. Az is egészen hátborzongató, hogy a pedagógus továbbképzésekben visszahozzák a roma pedagógia gondolatát, ami a rendszerváltás előtt etnikai alapon határozott meg másféle módszereket számukra. A roma gyerekhez nem kell másfajta pedagógia, ahogy nem kell a német vagy az ukrán gyerekhez sem, és az egészségügyben sincs helye effélének! Ez olyan kaput nyit meg, amiben a kirekesztés, a rasszizmus kiteljesedhet. Sokkal szerencsésebb lenne a generációs szegénység és a szocializációs minták átörökítése felől megközelíteni ezt a kérdést.”

Nyitókép: MTI / Czimbal Gyula