ennél csak az megalázóbb, ahogy olykor a nők beszélnek a férfiakról.
Ám az mindenképp ennek a határnak a túllépése, ha valaki egy nőnek a megb@szásáról beszél bármilyen kontextusban, akár van kecske, akár nincs. Ezt két évvel ezelőtt nem így gondolta, most viszont így érzi, s kijelentette, egy ember legyen képes az önreflexióra, legyen képes fejlődni. Ugyanakkor mindenki más számára megvan a lehetőség a bocsánatkérésre, ahelyett, hogy morállófaszt lóbálnak tovább. Egyébként pedig az inkriminált mondatot nem is ő, hanem az egyik műsorvezető társa mondta. Erre Fiala kijelentette, ennek kicsi a jelentősége, mert az egy műsor és nem határolódott el a kijelentéstől. Jeszenszky viszont kötötte az eber a karóhoz, hogy igenis, van jelentősége, az állandó elhatárolódás pedig nagyon vicces.
Az emberek szexualizálása már nem fér bele
A politikai hobbista azt mondta, a jobboldal sokáig elegánsan nem vette fel a kesztyűt a baloldal provokációval szemben, akik nem válogatnak az eszközökben, minden módszert bevetnek, amelyekkel gyakran vérlázító módon el akarják lehetetleníteni a politikai ellenfeleiket. Ennek pedig az eredménye
a konzervatívok sok elveszített választása volt.