„Gyurcsány egy totálisan inkompetens, kormányozni nem tudó forma, de én Orbán kormányzásával sem voltam nagyon kibékülve, most is sok mindent fel tudnék hozni problémaként.”
„Aki járt már Ukrajnában, nagyjából tudja, mi lesz a sorsa a fegyvereknek. Eladják őket. Az ukránok csibész emberek, de vagányok egyébként.
A háború kapcsán azért is vannak iszonyú kudarc-élményei a nyugatnak, mert figyelmen kívül hagyják, hogy korábban mindenütt ugyanezt csinálták. Az amerikaiak tudatosan, olykor bénázva állnak bele országokba, úgy viselkednek, mint elefánt a porcelánboltban. Ugyanakkor ez nekik működik, hiszen a konfliktusokat minél távolabb akarják tartani saját maguktól. Az amerikai politika lényege, hogy odamennek valahova, megcsinálják a káoszt, eladják a fegyvereiket, egymásnak uszítják a népeket, és azok elöldösik egymást. Így újabb harminc-negyven évre bebiztosítja magának azt a szerepet az USA, hogy ő mondja meg, merre hány méter.”
„Orbán legnagyobb húzása, hogy a békére helyezi a hangsúlyt. Ahogy a berlini utazásán megnyilvánult a témában, az nagyon patent volt.”
a témában, az nagyon patent volt.”„Nem lehet önzésről beszélni, amikor az ukrán menekülteket befogadja Magyarország, s minden anyagi lehetőséget megkapnak arra, hogy amennyire lehet, normálisan tudjanak létezni. Úgy tudsz segíteni, ha előbb magadon is segítesz.”