A Messiás Úr teljes sikert aratott. No, nem a Fidesszel szemben

Egyet a Tisza tényleg elmosott: a liberális sajtót.

„Van egy olyan igen széles elégedetlen réteg, ami egyelőre nem tudja, mihez is kezdjen magával” – közölte a Publicus Intézet vezetője.

Korábban írtunk róla, hogy Pulai András szerint a Fidesz soha nem látott mélyrepülésben van. „Elment tőle 700-800 ezer szavazója” – mondta, majd leszögezte: „ez összességében aláássa a kormányzati politizálást és képességet”.
A következő sorsdöntő választások még távol vannak, az aktuális közéleti feszültségek viszont szinte naponta érezhetőek – mondta Pulai András a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. „Megállapítható, hogy a bizonytalanok mértéke növekszik, van egy olyan igen széles elégedetlen réteg, ami egyelőre nem tudja, mihez is kezdjen magával” – közölte a Publicus Intézet vezetője.
Pulai szerint „az unióval folytatott »szabadságharc« kérdése érzékelt jelenség, sokan látják ezt problémának, főként az uniópárti stabil 80 százalék”. Úgy véli, a Fidesz a saját politikai közösségén belül egyelőre hatékonyan választja le a saját felelősségét ebben a kérdésben. „Erre jelentős kampányt is építenek, amit napokon belül tapasztalhatunk.
– hangoztatta a szakértő.
A teljes beszélgetést ide kattintva nézheti vissza.
Nyitókép: YouTube