„Meddig tarthat ki ez a bénultság?
Ha nem lesz valami nagyobb közös ügy, az év végéig biztosan eltart az ellenzékiek kiábrándultsága. Szerintem a pártok is csak a 2024-es önkormányzati meg európai parlamenti választás előtt fognak megint előkerülni.
(...)
Van egy Gyurcsány Ferenc személyével összefüggő törésvonal is az ellenzéken belül, vagyis a 2010 előtti és utáni pártok között. Mit lehet kezdeni ezzel a Fidesz által is gerjesztett helyzettel?
Valóban, ezért is merült fel, hogy két lista legyen az előző választáson. Nem csak arról van szó, hogy a bizonytalanokat rettenti el Gyurcsány személye: az elkötelezett ellenzéki szavazók is megosztottak miatta.
Bár van egy ilyen narratíva, hogy ő tartja hatalmon a Fideszt, nem ő volt az egyetlen oka az áprilisi kudarcnak.
Persze a kormány sem véletlenül vele kampányol: ez jól tud működni azoknál, akik nem annyira foglalkoznak a politikával. Mégsem lehet azt mondani, hogy Gyurcsánynak nincs helye a politikában, hisz mégiscsak ő vezeti a legnagyobb ellenzéki pártot, amely egyedül is bejutna a parlamentbe.
(...)
A DK árnyékkormánya nagy ambíciókról árulkodik. De nem csak elbábozása a kormányzóképességnek?
A DK nagyon szeretne domináns párt lenni, és ebbe a játszmába belefér, hogy annál is erősebbnek mutatja magát, mint amilyen. Várják, hogy mindenki hozzájuk csatlakozzon, de ez már nem az egyenlők együttműködése lesz. Az árnyékkormánynak van egy olyan optikája, hogy ők a vezetők, mindenki más támogatottsága hozzájuk képest mérendő.
Ez egy demonstráció a DK részéről, hogy ők már készen állnak az ország irányítására, miközben maguk sem gondolják, hogy hirtelen kihátrál hatvan képviselő a Fidesz mögül, és a kormánypárt elveszíti a parlamenti többségét.”
Nyitókép: Isza Ferenc/AFP