Bekövetkezett, amitől mindenki félt: elkezdte mutogatni egy nőnek a migráns a nemi szervét Kőbánya-Kispest vasútállomáson (VIDEÓ)

A nő azonnal messzebb lökte magától az aurájába tolakodó testét, és segítségéért kiáltott.

A bíróság a fiatalnál megállapította a bűnismétlés veszélyét és úgy ítélte meg, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag az IMEI-ben végrehajtandó letartóztatással biztosíthatók.

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a budapesti fiatalt, aki hétfőn megkéselte osztálytársát egy I. kerületi középiskolában; a végzés nem végleges – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az egy hónapos kényszerintézkedés végrehajtására az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki a bíróság. Az eset a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban történt.
A fiatal felnőtt – akit a rendőrség emberölés kísérletével gyanúsít – az egyik tanteremben, az óraközi szünetben több alkalommal
A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított tettét hosszas tervezés előzte meg. „A terheltnek pszichés problémái vannak, amely esetében fokozott társadalomra veszélyességet valószínűsít. Feltétlenül szükséges elmeállapotának vizsgálata, az a nyomozás érdekét szolgálja és személyes jelenlétet igényel” – írták a közleményben.
A bíróság a fiatalnál megállapította a bűnismétlés veszélyét és úgy ítélte meg, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag az IMEI-ben végrehajtandó letartóztatással biztosíthatók.
Nyitókép: illusztráció, police.hu