Gedei József posztjából kiderül, hogy először a műsorvezető köszöntötte a megjelenteket, majd arra szólított fel, hogy énekeljék el a két ország nemzeti himnuszát. A magyar eléneklése után azonban nem a hivatalos német himnusz szövege csendült fel, hanem a „Deutschland, Deutschland über alles” (Németország mind felett), az eredeti himnusz első versszaka, ami a nácik bukásáig volt a Német Birodalom himnusza. A képviselő hozzátette, a vendégküldöttség egyik tagja ekkor előrement és határozott kézmozdulattal jelezte, fejezzék be a lejátszást.
„Természetesen, mindez véletlen volt, és elnézést kértem. Azt gondolom, az este már olyan mederben folytatódott, mely a barátságunk megerősítését szolgálta” – nyilatkozta Budai Lóránt, Gedei szerint azonban „ez egy nagyon komoly városdiplomáciai hiba”.
A polgármester mindenesetre a hírportálnak hozzátette, hogy megtalálták a felelőst, az esetet nem hagyták következmények nélkül.
Nyitókép: Gedei József, Facebook