Magyar közlekedési terminál segíthet a globális élelmezési válság megoldásában

2022. október 18. 18:18

„Mi, magyarok újra tudunk mutatni valami egészen újat és egészen egyedit a világnak” – fogalmazott a tárcavezető.

2022. október 18. 18:18
null

A fényeslitkei vasúti terminálnak jelentős szerepe lesz a háború miatt megszakadt ukrán gabonaexport folytonosságának biztosításában és ezáltal a világélelmezési válság enyhítésében – emelte ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

A tárcavezető az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vasúti nyomtávváltáson alapuló központjának átadásán aláhúzta, hogy a beruházás akkor kezdődött meg, amikor Kelet és Nyugat együttműködése még komoly perspektívával rendelkezett, amikor úgy tűnt, hogy a Kína és Európa közötti kereskedelmi forgalom akadálymentesen bővülhet a következő időszakban.

Mint közölte,

a projekt a háború kirobbanásával új értelmet nyert,

célja az eredetihez képest időközben megváltozott, jelenleg ugyanis az egyik legfontosabb feladat a globális biztonság szempontjából az ukrajnai gabonaexport folytonosságának garantálása, amihez gyors és hatékony szállítási útvonalakra van szükség.

Leszögezte: a terminálnak ennek megfelelően óriási szerepe lesz az Ukrajnából származó gabona eljuttatásában a világ legkülönbözőbb pontjaira.

„A konstancai kikötő kapacitásai le vannak kötve, a szlovák és a román útvonalak telítettek, a Dunán és a Tiszán az alacsony vízszintek miatt a hajón történő szállítás nem egészen kiszámítható” – mutatott rá.

Az új központban óránként mintegy 800 tonna gabona átrakására lesz lehetőség

„A Fényeslitkétől az észak-adriai kikötőkig vezető a leggyorsabb és leghatékonyabb útvonal annak érdekében, hogy a világ messzi pontjain is szavatolni lehessen az élelmiszerellátás biztonságát” – jelentette ki.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Oroszország és Ukrajna szerepe rendkívül jelentős a világ számos országának, köztük sok instabil térség gabonaellátásában, a kivitel leállása vagy visszaesése így akár éhezéshez is vezethet

Szavai szerint ezért is hatalmas lépés, hogy az új központban óránként mintegy 800 tonna gabona átrakására lesz lehetőség, és a kiterjedt tárolási kapacitások is biztosítják, hogy a szomszédos országból érkező áru eljuthasson a célországokba.

„A békében vagyunk érdekeltek a szomszédságban, és reméljük, hogy egyszer ez a terminál majd a békében fogant céljait is teljesíteni tudja” – mondta.

Rekordidő alatt épült meg a terminál

A miniszter méltatta, hogy rekordidő alatt építették meg az egész kontinens legkorszerűbb átrakodó terminálját, ahol modern digitális megoldások segítik a munkát, így egyszerre tudnak átpakolni gyorsan és biztonságosan négy, maximum 740 méteres hosszúságú vonatot.

Tájékoztatása szerint a 30 milliárd forintos beruházással létrejött központban 500 ember fog dolgozni, a kapacitás pedig évi egymillió konténer lesz, kétszerese a Fehéroroszország és Lengyelország határán lévő létesítménynek.

 – fogalmazott, hozzátéve, hogy hazánk ezzel újra a globális elitbe került a logisztikai ágazatban.

A fényeslitkei terminál elsődleges funkciója, hogy átrakodják az ide beérkező vasúti szállítmányokat, amire azért van szükség, mert míg Európában 1435 milliméteres nyomtávú vasúti síneket használnak, addig Oroszországban és számos más ázsiai országban az 1520 milliméteres nyomtáv terjedt el.

Szijjártó Péter vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:

(MTI)

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Báthory Ödönke
2022. október 19. 11:10
Az itt átrakott gabonával lehet segíteni legjobban az éhezőkön... A német, angol, stb éhezők már várják... A többi le van felejtve...
ZombikaFoskoma
2022. október 19. 06:27
Ne tessék félreérteni, örülök ennek, de mi bánat ebben a világraszóló újdonság? Eddig nem voltak tán a világban magátrakodók? Meg: milyen elitbe, a gabonaátrakodó elitbe?
Kanmacska
2022. október 18. 21:59
Az USA cégeinek gabonája gyorsabban jut el majd Nyugatra, Ukrajnából.
Pitypangocska
2022. október 18. 20:20
Végtelen hálával köszönöm Orbán Viktornak, Szijjártó Péternek és tanácsadóiknak azt az elképesztő munkát, amivel ebben a teljesen megőrült világban inukat megszakítva próbálják fogukban tartva a hazánkat átvinni a túlsó partra. Isten segítse meg Őket és segítsen meg minket, magyarokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!