Fidesz: Gyurcsányné bevallotta, hogy Magyarország ellen dolgozik

2022. október 21. 15:45

A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált Dobrev Klára pénteki találkozójára.

2022. október 21. 15:45
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Dobrev Klára október 21-én, pénteken huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőjével találkozott. Az egyeztetésen többek között hangsúlyozta, hogy az árnyékkormány „elkötelezett az európai értékek mellett”, és „megkérdőjelezhetetlennek tartják, hogy Magyarországnak az EU-ban van a helye”.

Továbbá azt is leszögezte: „az árnyékkormány készen áll arra, hogy bármikor át tudja venni a kormányzást”.

„Gyurcsányné nyíltan roadshow-zik, hogy hazánk ne kapja meg az uniós forrásokat”

Az elhangzottakra és a DK által közleményre a Fidesz is reagált. Az MTI-hez eljuttatott közleményében a nagyobbik kormánypárt azt írta:

és ismét ők kerülhessenek hatalomra.”

A választók megüzenték: nem kérnek belőlük

Majd azzal folytatták, hogy „a demokráciáról prédikáló Gyurcsányné figyelmét elkerülte, hogy a magyarok demokratikus választásokon sokadszorra is világosan megüzenték, hogy nem kérnek belőlük. Pont azért nem, mert Gyurcsányék soha nem a nemzeti érdekekért dolgoztak” – olvasható a Fidesz közleményében.

Nyitókép: Mandiner Archív

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ólat a trolloknak
2022. október 22. 12:49
Jó kiválogatták az árnyékokat, a nemlétező rendszerváltás legmocskosabb szereplői.
kitiltott
2022. október 22. 08:44
Polgárháborút akarnak hogy külföldi katonák jöhessenek békefentartonak az orszagba
zsuuuzsaaa
2022. október 22. 01:49
Készülődnek az orkok, át akarják venni a hatalmat, de Gandalf, a király, a tündék és a többiek sem tétlenkednek! Sajnos, ez egy ilyen világ, háború van mindenhol :(
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. október 21. 23:22
Nagyon utálja, ha gyurcsánynénak szólítják. Mikor elbukik a nyugatról indult őrület, öröm lesz ezt a fagyasztóláda bulgár cafkát a csíkos börtön cuccban látni. Na ott árnyékban lesznek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!