Olaf Scholz és kísérete Magdeburgba látogatott: rendőrségi kordon védte őket a dühös tömegtől – itt a videó!
A bukott kancellár megemlékezni érkezett.
Jámbor András „moszkvaterezett”, Fekete-Győr a választói korhatár csökkentését vízionálja, és természetesen Karácsony Gergely is szolidarít.
Korábban beszámoltunk róla, hogy szerdán országszerte demonstráció zajlik a tanárokért. A tanárok mellett a szülők is terveznek akciókat, így szeretnének szolidaritást vállalni a pedagógusokkal. Arról is írtunk, hogy egy kőbányai tanár tiltakozásul széttépte egynapi fizetését.
Közben a Pedagógusok Szakszervezete is bejelentkezett: novemberre „demokráciaórákat” ígér a szervezet. Mint mondták, ki fognak dolgozni alsósok, felsősök és középiskolások számára egy konkrét óravázlatot, amit meg lehet majd tartani egy-két órában.
Ahogyan arra számítani lehetett a baloldali politikusok sem hagyták ki az eseményt. Fekete-Győr András a tüntetés hatása alatt azonnal a választói korhatár csökkentését követeli Facebook-oldalán. Mint írja: „Elnézve a mai utcákat, címlapokat, szerintem ideje az ellenzék egyik legfontosabb programpontjává tenni a választói korhatár minimum 16 évre csökkentését”.
Jámbor András már korán reggel jelentkezett, valószinűleg ennek tudható be, hogy Széll Kálmán helyett Moszkva teret posztolt. „Moszkva tértől a Keletiig vastagon áll a tanárok, a diákok és a szülők élőlánca! Még a BKV busz is dudál!” – lelkesedett a képviselő.
Jakab Péter már a parlament előtt. Ahogy a korábbi Jobbik-elnök írja: „Most még üres. Estére töltsük meg. Maradunk a tanárok pártján!”.
A főpolgármester is szolidarít Facebook-oldalán. „Tanárok nélkül nincs jövő! Budapest a tanárokkal van” – írja Karácsony Gergely.
„Tanárok nélkül nincs jövő! Veletek vagyunk!” – hangoztatja Facebook-oldalán Kunhalmi Ágnes.
Gréczy Zsolt is feltűnt a Szent László Gimnázium előtt:
A Momentum elnöke is a tanárokkal tartott szerdán. „Újabb reggel, újabb tüntetés. Együtt a pedagógusokkal és a diákokkal a jövőnkért” – írja közösségi oldalán Gelencsér Ferenc. A lila képviselő Orosz Annával fotózkodott:
Nyitókép: Facebook