PDSZ az ellenzéki pártokról: maradjanak a háttérben, ne telepedjenek rá a megmozdulásokra

2022. október 23. 18:22

A Pedagógusok Szakszervezete szerint mindig felülnek a politikai pártok a tiltakozóakciók farvizére.

2022. október 23. 18:22
null

Mint ahogy arról lapunk is beszámolt, október 23-án, vasárnap, tanártüntetést szerveztek. Az Index megkereste a PDSZ-t annak kapcsán, hogy a baloldali pártok, így például Dobrev Klára és a DK is rátelepedett a megmozdulásra.

„Erős az ellenérzés”

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja a lapnak kifejtette:

a PDSZ leginkább most azt várja az ellenzéki pártoktól, hogy maradjanak a háttérben, ne telepedjenek rá a megmozdulásaikra,

ugyanis erős ellenérzés van a társadalomban a pártokkal szemben.

„Pártzászlót ne tessék!”

Hozzátette, hogy azzal nincs probléma, ha a politikusok részt vesznek a tüntetéseken, de nem tartanák célravezetőnek, hogy pártzászlók alatt telepedjenek rá a megmozdulásokra, mint ahogy az egyébként megtörtént 2019-ben az ellenzéki pártok által rabszolgatörvénynek nevezett törvény elleni demonstrációkon. Kifejtette továbbá azt is, hogy azért sem jó ötlet, ha felszólalnak ellenzéki pártpolitikusok, mert nem szeretnék, hogy emiatt az emberek távol maradjanak a tüntetéstől.

A Pedagógusok Szakszervezete is elmondta a lapnak, hogy 

a politikai pártok mindig felülnek a tiltakozóakciók farvizére. 

Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke az Indexnek nyilatkozva azt kérte, hogy mindenki hagyja hátra a pártpreferenciáit s azt, hogy melyik pártot képviseli és fókuszáljanak a közös ügyre.

Nyitókép: Facebook

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magnólia
2022. október 24. 08:18
Mi ez a csodálkozás? Jó pár tanár taníthatta ezeket az értelmetleneket. Az elmúlt pár hét tanulási lemaradását meg fogják érezni a gyerekek az évvégén, vagy az érettséginél. Akkor pofa súlyba és harcos mondatokkal okoljátok magatokat, hogy hittetek a szép szavanak, mégis megcsaltak titeket-
5m007h 0p3ra70r
2022. október 24. 06:44
A süketnek mondják hogy csengettek.
LancelotDuLac
2022. október 24. 03:55
Most akkor október 23-a nem mindenkié, csak a tanároké!? A NER után, a tanárok is kisajátíották maguknak az ünneplés, felvonulás lehetőségét - illetve lehet menni, de semmi logó, zászló a pártoknak? Mindenki hülye, vazzeg?! Jól jegyezze meg ez a birka magyar nép!!!: Október 23-a MINDENKIÉ, joga van úgy ünnepelni mindenkinek, ahogy az jól esik neki - nincs abban semmi kivetni való, ha egy nézeten lévők a saját identitásuk (zászló, logó) alatt, együtt ünnepelnek és felvonulnak, demonstrálnak a diktatúra ellen! Erről szólt, szól mind a mai napig 56 október 23-a, ami ráadásul, abszolút politikai ünnep!! - És még valami! Mi az a politikai haszon? - A pártok támogatottságának erősödése. DE!!! ez nem egyoldalú, hanem oda-vissza érvényes - ergo: a civil társadalom is erősödik attól, ha a parlamenti képviseletük erősödik. (ettől fél OV legjobban) Egy diktatúrát, egyedül a civilek képtelenek leváltani és belebuknak (pl. SZFE, rendvédelmisek, egészségügyiek....), - lásd a fröcsögő MZP esetét, aki leváltotta az ellenzéket - de egyedül a pártok is belebuknak (marad a polgárháború, amit senki sem akar) Csak a parlamenti pártok útján és a civilekkel együtt lehetséges, de a vezetőszerepet a pártoknak kell vinni, (a parlamenti rendszer, már csak ilyen), természetesen egyeztetésekkel - erről szól a választás! A tanárok pedig ne nemzeti ünnepen arcoskodjanak és sajátítsák ki, hanem munkanapokon sztrájkoljanak, azzal sokkal többet érnek, de ahhoz meg nincs vér a pucában már legalább 6-7 éve! Mi az, hogy menjenek ki a politikusok "szeretettel várjuk" - de azért kussoljanak! Erkölcsi nonszensz! A tanárok helyzete ROSSZ politikai döntések következménye! NE A FIDESZ MONDJA MEG, HOGY KI VAGY MI "TETSZIK" NEKI - nem kell vele foglalkozni!!! bele kell szarni a nyelőcsövükbe és utána ráhugyozni, hogy lecsússzon! Ha egyszer nemzeti nap/ünnep október 23-a és ráadásul politikai is(+ Orbánék elég szarul állnak), akkor miért nem lehetséges hogy, mindenki "hovatartozásával, identitásával együtt" és annak felvállalásával, elfogadásával demonstráljon? Én igazságtalanságnak és kisajátításnak tartom, arról nem beszélve, hogy a tanárok egyébként - a saját mulyaságuknak köszönhetően jutottak el hosszú!! évek alatt oda, ahol jelenleg tartanak és hiába rágták a szájukat a képviselők hosszú évek óta a parlamentben az oktatás (+egészségügy) helyzete miatt, míg ők - a pedagógusok csak kussoltak! Most meg arcoskodnak és ugyanazt csinálják mint a NER - ez gusztustalan!
Brandon the great Negro
2022. október 23. 21:09
A PDSZ a DK fiókszervezete nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!