Ettől még egy újságírónak törekednie kell az objektivitásra – mondja lapunknak a Transzparens Újságírásért Alapítvány vezetője, akivel többek közt Gulyás Mártonról, a média szerepéről és a szakmával kapcsolatos toposzokról beszélgettünk.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány az elmúlt években sok támadást kapott, főként a kormánykritikus nyilvánosság felől. Egyes viták odáig fajultak, hogy az Átlátszó egyik szerzője végül perben állt önökkel, amit egyébként elvesztett. Gulyás Márton a Partizán műsorvezetője a közelmúltban egy interjúban váratlanul a Transzparens Újságírásért Alapítvány médiafilozófiájával egybecsengő kijelentéseket tett. Úgy fogalmazott, „van egy alapvető félreértés a független-objektivitás kérdéskörében. Ez a kormányoldalról egy szitokszó, és azt gondolom, hogy a kormánytól független nyilvánosság is félreérti, hogy mit jelent függetlennek, pláne objektívnak lenni. Ez nem egy cél, hanem egy eszköz. Egy munkamódszer”. Hogy fogadja, hogy most baloldalról érkezik egy megerősítés?
Egyrészről üdvözlöm Gulyás Márton kijelentését, ugyanakkor vitatkoznék is vele.
Legfeljebb az objektivitásra törekvés lehet egy munkamódszer, vagy a függetlenségre törekvés lehet egy cél. Ezeket azonban nem lehet megvalósítani teljes mértékben. Gulyás azáltal, hogy munkamódszernek hívja az objektivitást azt mondja, habár ő maga egy szubjektív lény, akinek politikai identitása van, véleménye van az objektivitás eszközével ő mégis objektív újságíróvá válhat. Ezzel az érvvel, egy új szakaszba ért az újságírói függetlenségről és objektivitásról szóló vita. Azonban paradigmaváltás helyett érveléstechnikai fordulatot láthatunk. Hiszen továbbra is az Gulyás Márton állítása, hogy ő független és objektív újságíró.
Gulyás egyébként saját bevallása szerint nem tekinti magát újságírónak. Mindenesetre tény, hogy mégis médiamunkát végez. Mi ő, ha nem újságíró? Médiaszemélyiség? Jelent ez bármit is?
Mi a Transzparensben nem azzal a kérdéssel foglalkozunk, hogy „ki az újságíró?”. Érdekes médiafilozófiai kérdés, azonban nagyon kevés relevanciája van a XXI. század digitalizált világában. Mi azt mondjuk, hogy azt tekintjük újságírónak, aki újságírói tevékenységet végez és tartalmait olvassák, követik. Ebből a szempontból Gulyás is újságíró. Fontos azonban kitérni vele kapcsolatban egy fontos tényezőre. Gulyás a politikai aktivizmusból érkezett az újságírás (médiatartalom-készítés) világába. Emlékezzünk vissza ő volt az, aki 2018-ban ellenzéki vitákat szervezett a választás előtt, ő volt az aki narancssárga festékkel öntötte le az Állami Számvevőszék épületét. Míg vannak olyan újságírók - Kálmán Olga, Jámbor András és még sorolhatnám -, akik felhagyva a szakmával politikai pályára avanzsálnak át, addig Gulyás – meglehetősen jó érzékkel – rájött arra, hogy a jelenlegi politikai stuktúrában nincs sok keresni valója baloldali aktivistaként.
A Partizánnal azonban magának politikai tőkét teremtett, politikai felelősségvállalás nélkül. Ráadásul minél mélyebbre süllyed a jelenlegi baloldali ellenzék, az ellenzéki média annál hitelesebb képviseletet ad majd a progresszív, baloldali politikai eszméknek. Eddig is láttuk annak jelét, hogy a média politizált az ellenzéki pártok helyett, ha így folytatódnak a tendenciák ez erősödni fog. Ebben Gulyásnak kiemelt szerepe lehet.
Korábbi interjúnkban is kiemelte, hogy objektív újságírás nem létezik, egyszerűen azért, mert az újságíró is ember, tehát szükségképpen szubjekívan ír. Olyan ez, mint a tökéletesség a kereszténységben? Egyikünk sem tökéletes, de mégis törekednünk kell rá, hogy azzá váljunk? Vagy szó sincs erről, nyugodtan fel lehet vállalni karakterünket, vagy akár politikai szimpátiánkat.
A jóra törekvés a kereszténységet követők számára egy fontos feladat. Egy olyan feladat, amely nem sikerülhet maradéktalanul, de az is fontos, hogy szembenézzünk ezekkel a hibákkal, bűnökkel.
Hiszen ez nem bűn, hanem egy olyan természetes dolog. A média pedig sokkal transzparensebbé válhat, ha ezt nem próbálják meg eltitkolni előttünk.
Gulyás az említett interjúban arról beszél, hogy amennyiben az újságírók, szerkesztőségek nyíltan felvállalnák politikai véleményüket, szimpátiájukat, az sokkal átláthatóbbá tenné ezt a szakmát. Ez nagyon egybecseng a Transzparens Újságírásért Alapítvány törekvéseivel. Az úgynevezett „endorsement” Magyarországon nem igazán jellemző jelenség. Miért van ez így? Jó lenne, ha ez megváltozna?
Vastag Tamás a médiatudatosság nagyköveteként a választás előtt arra kérte a szerkesztőségeket, hogy valljanak színt. Habár Gulyás ezt egy pozitív dolognak jelölte meg interjújában én mégsem emlékszem arra, hogy a Partizán szerkesztősége kiállt volna bármelyik jelölt mellett. Tehát
Ez egy politikai pozicionálás része, ahol Gulyás (aki ugye képes a függetlenségre és az objektivitásra, hiszen az egy munkamódszer, amit ő el tudott sajátítani) az ellenzéki média felé helyezkedik. Ezzel ő hitelesebbnek tűnik, mint a többiek.
A média és a politika viszonya mindig is szoros és közvetlen volt, hisz e kettő, különösen a demokratikus társadalmakban egymásra van utalva. Ily módon tehát mindkettő hat egymásra. Néha azonban ez a hatás erősebb mint kellene, és ilyenkor mindegy melyik oldal befolyásolja a másikat, mindig a demokrácia sérül. Feloldhatatlan kényszerhelyzet ez?
Nyáron az a megtiszteltetés ért, hogy én vezethettem az MCC Fesztivál egyik – ha nem a – legérdekesebb vitáját Dull Szabolcs (Telex), Láncz Tamás (MTVA), Rónai Egon (ATV) és Szalai Zoltán (Mandiner) között. Erre a kérdésre kitértem, hiszen mint arról beszéltünk, az egymásra gyakorolt hatás, nem egyértelműen olyan irányú, hogy a politika hat a médiára, hanem ez fordítva is történhet. Lánczi Tamás hozta azt példát, hogy
„a jobboldalnál nem a farok csóválja a kutyát, míg a túloldalon stratégiai kérdéseket is a sajtó határoz meg”.
Ezzel részben egyetértek. A választás után pár héttel az egyik belvárosi sörözőben összefutottam egy – az ellenzék politikáját sok szempontból meghatározó – médiaszereplővel, aki elmondta, hogy ő most tanácsokat is ad, ami azért jó, mert semmilyen felelősséget nem kell vállalni.
Ezzel el is érkeztünk a függetlenség kérdéséhez. Független újságírás vajon létezik? Amennyiben igen, mit jelent a „függetlenség”?
Az állításom a következő: teljes függetlenség nem létezik. Olyan létezik, hogy valakitől vagy valamitől egy szerkesztőség nem függ, ezt parciális függetlenségnek hívom.
Ez egy politikai eszköz, arra szolgál, hogy hitelesebbnek tűnjön az az információ, amely nem a kormányzattól vagy a jobboldali médiumoktól érkezik. Azonban nem jelenti azt, hogy a kormánytól való függetlenség teljes függetlenséget jelent. Gulyás Márton bizonyára független a Fidesztől vagy a kormánytól. De nem független a névtelen adományozóktól vagy azoktól a külföldi donoroktól, akik pályázat útján forráshoz juttatják. Az persze lehet egy cél, hogy az ilyen függőségi viszonyokat diverzifikálja egy szerkesztőség, de a teljes függetlenséget nem érheti el.
A Transzparens Újságírásért Alapítványt három éve alapították. Mit gondol, sikerült ez idő alatt valamilyen változást elérni a magyar közgondolkodásban?
Az elmúlt egy évben, amióta vezetem az alapítványt több, mint 100 alkalommal írtak az elemzéseinkről. Rendszeresen jártunk a HírTV-be, és az ATV-be is. Tanulmányaink, kutatásaink számos közéleti vita alapját szolgálták, Zsurnaliszta Vitaestjeink pedig továbbra is teltházasak, és utólag is több tízezren megnézik őket. A médiatudatosság zászlaja alatt független Választási Médiafigyelő Delegációt szerveztünk, mely bizony hatással volt a médián keresztül érkező politikai kampányokra. Emlékezzünk csak vissza a Telex-ügyre. Elkezdtünk egy olyan médiafilozófiát hirdetni, amely a következő években könnyen meghatározó és elfogadott lehet széles körben.
Mik a további céljaik, milyen projekteket, programokat tervez a Transzparens Újságírásért Alapítvány a közeli, és a távolabbi jövőben?
Nagyobb lendülettel folytatjuk a munkánkat. A következő időszakban két stratégiai célunk van: növelni a a Transzparens médiafilozófiájának tudományos legitimációját, és a Claude Chollet vezette francia társszervezetünkkel közösen a nemzetközi térben is nagyobb közéleti szerepet vállalni. Mind a két területen meghökkentő húzásokra készülünk, de ezekről majd a maguk idejében számolnék be…
Nyitókép: Földházi Árpád
Miközben a baloldali sajtó és a Tisza-párti kommentelők támadták a Mandiner cikkét, maga Magyar Péter ismerte el, hogy az egykori tiszt valóban fegyverrel ment fórumozni.
A Telex megkeresésére a Tisza Párt nemcsak tagadott, de hazugsággal is megvádolta a „propagandát”. Csakhogy Magyar Péter beismerése alapján éppenséggel ők hazudtak.
Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes szerint jó az, ha a médiumokat az olvasó tartja fenn, mert így kisebb a függés cégektől, pártoktól. Máthé Zsuzsa újságíró szerint ez az eredmény nem meglepő, mert az ellenzék keménymagja nagy erővel kéri a médiumok a támogatását.
Kiegészítve a svédisztáni sajtó cikkei alatt megjelent svéd állampolgárok kommentjeivel.
„A magyar választóknak fel kell ismerniük, hogy ez a gyűlölet nem a megoldás, hanem maga a katasztrófa” – hangsúlyozta összeállításában a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
Nem mindennapi jelenetek.
