A legutóbbi Ötben is szóba került a baloldali ellenzék bukdácsolása a nyár eleje óta tartó időközi választásokon. Ismert: június óta Budapesten az ellenzék alig tudott választást nyerni, Budapesten egyenesen 9-2-re vezet a Fidesz. A kormánypárt olyan baloldali bástyákat is bevett, mint Zugló.
Konok Péter szerint ebben nincs semmi meglepő, egyszerűen nem hajlandóak az emberek a padlón lévő ellenzékre voksolni, energiaválság ide vagy oda. Ceglédi Zoltán hozzátette: az igazán váratlan és drámai kudarcok azok, amelyek ellenzéki bástyákban történtek az olyan képviselők helyére kiírt időköziken,
akik 2019 októberében nagy fölénnyel nyertek, majd idén áprilisban beültek a parlamentbe.
Ezután jött Hont András, aki tágabb perspektívába helyezte a témát. Szerinte 2019 októberében egy látszatsikert ért el az ellenzék, és a Borkai-ügyet direkt akkor „engedte be” a köztudatba a Fidesz „mert ki kellett volna találni egy másik ellenzéket, ha ez a sok szerencsétlen akkor nem jut pozícióhoz”.
„Pozícióhoz jutottak. Csak a helyzet, hogy a NER-en belül pártalapú ellenzékiségre semmi esély nincs. Kis ügyek lehetnének, de azokat pont az ellenzék fojtja meg, mivel beviszik a pártlogikát oda, ahova nem való” – mondta a véleményvezér, majd példát is hozott: