Horváth József elmondta, a nemzetbiztonsági kockázat fogalmának újradefiniálása elkerülhetetlen, a pártoknak konszenzusra kell jutniuk abban az alapvető kérdésben, hogy
az ország szuverenitása nem sérülhet semmiféle külföldi befolyás által, ez minden politikai szereplő érdeke, ez alól senki nem lehet kivétel.
A szakértő úgy véli, azokat a szervezeteket, alapítványokat, cégeket, amelyek pártokat, kampányokat finanszíroznak, mindenképpen át kellene világítania a titkosszolgálatoknak. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a támogatást elfogadó politikai köröknek fogalmuk sincs arról, valójában kik állnak a „jótékonyan adakozó” szervezetek mögött. Ezek szélsőséges esetekben lehetnek ellenérdekelt titkosszolgálatok, de még szervezett bűnözői körök is – hangsúlyozta.
„Több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”
Ismert, az ellenzék volt közös kormányfőjelöltje,