A szeptember 15-én hatályba lépett miniszteri rendelet értelmében módosult a magzati élet védelméről szóló törvény végrehajtási rendelete, amely kimondja: ezentúl az abortusz végzéséhez szükség lesz egy szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított leletre, amely bizonyítja, hogy az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” egyértelműen azonosítható módon bemutatta az édesanyának. Egyebekben az abortusz mint orvosi beavatkozás lehetőségét a rendelet nem érinti.
A magyarországi életvédő közösség egybehangzóan üdvözli és támogatja az új rendeletet.
A témában egy közleményt is kiadtak, melyből kiderült, hogy mára nemzetközi tapasztalatok sora igazolja, hogy a modern diagnosztikai eszközökkel könnyedén elvégezhető vizsgálat sok magzati korú embertársunk életét mentheti meg. A gyermek szívdobbanásának hangja, a baba és az anya között így létrejött „találkozás” számos esetben fordította vissza az abortuszra készülő, magát kényszerhelyzetben érző, kétségbeesett édesanyát, akit gyermeke szívverése döbbentett rá, hogy nem egy „sejtcsomót”, hanem érző, fejlődő életet hord a szíve alatt – hangsúlyozták.
Az új rendelet lehetőséget ad a krízisben lévő nőnek, hogy ne bánja meg – később visszafordíthatatlan, életbevágó – döntését! Mindketten számítanak, az anya és a gyermek élete is ugyanolyan értékes emberi élet!
Nem elhanyagolható az sem, hogy nagyon sok család örökbefogadó szülőként vállalná olyan gyermekek felnevelését, akikről a szülei lemondanak, vagy már magzati korban abortusszal vetnének véget az életének – ismertették.
Sok gyermek és anya menekülhet meg
Az aláíró szervezetek abban bíznak, hogy
„sok gyermek menekülhet meg és sok édesanya, család kerülheti el az abortuszt követő testi-lelki-kapcsolati traumákat azáltal, hogy végre a magzat is üzenhet”
– ha csak egy néhány másodperc erejéig is – a sorsáról döntő szüleinek – írták.
„A magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”
A rendelet fontos lépés annak kinyilvánítására, hogy társadalmunk felelősséget érez minden megfogant gyermek iránt és hogy ebben a felelősségben mindannyian osztozunk!
Támogatjuk a „szívhangrendeletet”, az Alaptörvény szellemében, mely kimondja, hogy: „Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”