Genderkritikám ellenére sem tudom védeni a kormánypolitikát

„Hogy hangzik a transzideológia baloldali kritikája?

Egy Pride rendezvényen hallgattam egy nagyvállalat képviselőjét arról beszélni, hogy ha már az LMBT munkatársaik is napi 12 órát töltenek az irodában, akkor ne érezzék magukat megkülönböztetve. Volt is, aki feltette a kérdést: miért is töltenek benn napi 12 órát? Ugyanazok a multik, amelyek elnyomják a szakszervezeteket és kizsákmányolják a bangladesi gyereklányokat a gyáraikban, máris jók lesznek, ha elszivárványosítják a profilképüket. De baloldali szemmel zavaró az az öngyarmatosító mentalitás is, hogy ha valami nyugatról jön, akkor automatikusan jó.

Mit tartogathatnak a következő évek? Áttörhetnek ezek a hangok, elindulhat érdemi párbeszéd, esetleg Nyugaton korrekció, vagy bekeményednek a frontvonalak?

Jósolni nem tudok, de az például látszik, hogy az Egyesült Államokban jóval szilárdabbak a frontvonalak, mint mondjuk Nagy-Britanniában. Ott több a kritikus hang (a nyáron például a kritikák hatására bezárták a gyerekeket ellátó legnagyobb genderklinikát – a szerk.), miközben itthonról úgy tűnhet, hogy az egész angolszász világot visszavonhatatlanul megette ez a dolog. Németországgal kapcsolatban nem vagyok optimista. Pár napja a münsteri Pride-on történt egy tragikus gyilkosság: egy orosz származású homofób férfi leszbikusokat akart bántalmazni, és megölte a védelmükre siető transzférfit, a fősodratú média pedig arról cikkezett, hogy a transzkritikus feministák miatt alakult ki olyan közhangulat, ahol ilyen gyűlöletbűncselekmény megtörténhetett. Ez nem a közös nevezők irányába mutat.

És Magyarországon?

Magyarországon úgy látom, hogy egyelőre árnyaltabban vitatható a kérdés, mint mondjuk Lengyelországban, ahol a PiS ellenzéke gyakorlatilag kritikátlanul veszi át az éppen píszí nyugati lózungokat. Mindenesetre nem tudom, hogy a következő hónapok energia- és gazdasági válsága mellett mennyire marad a fókuszban ez a téma.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay