Lázár János őszintén vallott Hajdú Péternek a kegyelmi ügyről, de Novák Katalin és Magyar Péter is téma volt (VIDEÓ)
A miniszter szerint a Magyar Péter körüli felhajtás is valójában Orbán Viktorról szól.
Az építési és beruházási miniszter a makói piacon tett látogatása kapcsán megjegyezte, hogy számára a vidék hangja az egyik legfontosabb.
„Ha egy városról vagy bármely településről valamit tudni akarsz, menj el a helyi piacra” – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Lázár János.
A posztból kiderült, hogy az építési és beruházási miniszternek, aki egyben Hódmezővásárhely és térségének országgyűlési képviselője is összeírta a felesége, hogy mi kell a hétvégi ebédhez, amelyet a képviselő a makói piacon szerzett be.
Lázár a piaci látogatása kapcsán arra is kitért, hogy a makóiak és környéken élők dolgait, „a legegészségesebb élelmiszerek között, a város piacán ismerem meg”.
„A munkámat érintő legőszintébb kritikát a kofáktól (és a feleségemtől) hallom”
– jegyezte meg viccesen a tárcavezető. Majd gondolatait azzal zárta, hogy „a vidék hangja a piac hangja – számomra az egyik legfontosabb dolog”.
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala