Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Gelencsér Ferenc a vasárnapi időközin még Budapesten sem volt.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, vasárnap Gelencsér Ferenc, a Momentum elnökének korábbi körzetében tartottak időközi választást, ahol éppen a politikus pártjának jelöltje, a Momentum-vezér korábbi közvetlen munkatársa, Korsós Borbála Erzsébet indult. Azonban
A pártelnök aznapi Facebook-bejegyzése szerint a politikus vasárnap a hajdú-bihar megyei Derecskén járt és tartott fórumot (lenti képernyőkép).


Mint ismert, Gelencsér párttársa vasárnap elvesztette az említett időközi választást, amit Fazekas Csilla, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert meg, több mint ötven százalékos szavazati aránnyal. Ezzel
Fotó: Gelencsér Ferenc/Facebook