„A leendő pártnak így sokkal kisebb anyagi, infrastrukturális lehetőségek és beszűkült médiafigyelem közepette kell majd megszerveznie magát. És itt a megszervezni szón van a hangsúly, mert az eddig látottak alapján ez az, amire a Jakab–Molnár-tandem képtelen. A szervezetépítés ugyanis nem azonos az érzelmi felhergeléssel. Ha a közéleti teljesítmény azonos lenne a clickbait akciókkal, akkor vitán felül Jakab Péter (vagy Kasza Tibi) lenne Magyarország vezetője, de mivel a politika az őskortól kezdve jóval többet jelent ennél, így ő pontosan oda tart, amire az ilyen tévedés áldozatai szoktak: a semmibe. Képzeljük el, amint százezer évvel ezelőtt a törzsfőnök, akitől a csoport tagjainak léte függött, a vadászat előtt, hogy növelje népszerűségét, elkezdett volna hangoskodni, fickóskodni, lóbálni a baltáját, mondván, az emberek tisztelik és félik a bátorságot, jöjjenek a lájkok, aztán meg majd lesz valahogy. Az első pillanatban a csoport tagjai ámulatba estek volna: »Hű, ez az ember! Hogy meg meri mondani a barlangi medvének! És még az orrszarvútól se fél!«
Aztán a második pillanatban jött volna a barlangi medve és széttépi a szélhámost, az orrszarvú megtapossa, a törzs meg választ magának egy okosabb főnököt.
Persze azóta finomodott kicsit az evolúciónk, de lényegében ez történt Jakabbal az előválasztáson.”
3. Pont: A jakobinusok örök törvénye
„A politikai forradalmak nagyjából hasonló forgatókönyv szerint szoktak lefutni. Egyre vadabb és felelőtlenebb emberek állnak az élére, akik elpusztítják az elődeiket, hogy a végén őket is elpusztítsa a felhergelt nép. Ez a minta nagyszerűen rajzolódott ki a francia forradalom jakobinusainál, és gyaníthatóan nem lesz másképp a »jakabinus« forradalom menete sem. A cél, tartalom és stratégia nélküli hőzöngés azokat fogja a zászlók alá vonni, akik azonnali mennyországot várnak Jakab Pétertől, örökké termő fát, bosszút a saját élet kudarcáért, nonstop nyitva tartó, ingyen sörözőt. A pergős szónoklatok egy ideig elegendőek lesznek, hogy fűtsék a fentiekbe vetett reményt, de amikor kiderül, hogy az egymillió-kilencszázhetvenkétezer-hatszázharmincnyolcadik nagyon kemény beszéd sem hozza el a földi paradicsomot, akkor előbb lassú, aztán egyre gyorsabb repedések jelennek meg a »nép«-en belül, és akik most a kommentekben ünneplik a szónokot, maguk fogják kirúgni alóla a hordót.”