„Tavaly kb. 5 milliárd forint volt az eredményünk, csak az idén fizetendő extraprofitadó kb. 21 milliárd, ezenfelül az árstoppal eddig közel 7 milliárd forintot adtunk át eddig a családoknak” – tette hozzá.
Pálinkás Zsolt úgy véli, hogy a jelenlegi inflációs folyamat végét nem látni még, azonban nem optimista: „Készülni kell a recesszióra is, bizonyos szektorok nagyon kemény időszak elé néznek, főleg azok, amelyek nem létszükségleti termékeket állítanak elő vagy szolgáltatnak.”
Végezetül pedig az áruházlánc vezetője elmesélte, két környező ország áraival hasonlította össze 15 alapvető terméket (pl. paradicsomot, olajat, csirkemellet, cukrot), amelyek megvásárlása Ausztriában 3-4-szeresébe, Szlovákiában pedig 2-2,5-szeresébe kerül a hazai Tesco áruházak áraihoz képest.