Kedves Naplónk!
Volt korábban olyan érzésed, hogy nem mehetsz el valahova, nem nézhetsz meg valamit, vagy nem olvashatsz el egy cikket, esetleg könyvet? Nekünk volt.
Azonban azt ígéri a kiadó, ősszel visszatérnek a sajtópiacra.
A Milkovics Pál és Schabi Michaeli érdekeltségében lévő kiadó úgy döntött, hogy heti formában is szünetelteti az újság megjelenését. Trencséni Dávid hírigazgató azt mondta a Media1-nek, várhatóan szeptemberben visszatér majd a lap a sajtópiacra. Pesti Hírlap című újságot kiadó Michaeli, Schwartz & Brit Media hírigazgatója azt mondta, hogy az újsággal jelenleg azért nem lehet találkozni, mert jelenleg „nyári szünetet” tartanak.
Ezt azzal indokolta a hírigazgató, hogy a nyáron a szabadságolások miatt kevés olvasójuk mozog Budapesten azokon a terjesztő pontokon, ahol eddig az újság elérhető volt, így pedig nem túl sok értelme lenne megjelentetni a lapot jelenleg. Trencséni szavai szerint nem ritka az külföldön sem, hogy egy-egy hasonló ingyenes lap átmenetileg szüneteljen bizonyos időszakokban, majd ígéretet tett rá, hogy szeptember első péntekén ismét kezükbe vehetik az olvasók a Pesti Hírlap friss számát.
A Pesti Hírlap internetes oldala, a pestihirlap.hu sem frissül július közepe óta, a címlapon régi anyagok találhatók. Trencséni ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a háttérben most is folyamatos fejlesztés folyik, amit technikai problémák nehezítenek egy túlterheléses (úgynevezett DDoS) támadás következményeként. Hozzátette a hírigazgató, hogy először a technikai problémákat próbálják orvosolni, de utána folytatni fogják a pestihirlap.hu megújítását.
A Pesti Hírlapot Milkovics Pál 2020 januárjában indította el, aki a Media1 Podcastnak adott interjúban arról beszélt, hogy az újság hamarosan Magyarország legnagyobb példányszámú napilapja lesz. Nem sokkal később azonban a COVID-19 világjárvány kitörésére hivatkozva az újonnan indult lap megjelenését egyszer már felfüggesztették és csak interneten volt elérhető, ekkor távozott is lap első főszerkesztője, Kerényi György. Egy idő után a lap egy új főszerkesztéssel újra vissza tudott térni a napilapos megjelenéshez, de idén áprilisban, gazdasági okok, a nyomdai költségek, a papír árának drasztikus megugrása miatt heti egyszeri megjelenésre álltak át.
Nyitókép: Facebook